Űrpornóra gyűjt a Pornhub

Hogyan lehet szkafanderben szexelni, egyáltalán lehet? Már csak 3,3 millió dollár kell, és kiderül minden.

Pornófilm-történeti mérföldkőhöz érkezett a Pornhub. Az ingyenes felnőttfilm-megosztó portál space projectbe kezdett. A kiruccanás mindössze 3,4 millió dollárba kerül, ezt akarja most összekalapozni a portál az IndieGogo nevű népszerű közösségi finanszírozós oldalon. A netes adakozás egyébként közel 9000 dollárnál jár, úgyhogy bőven van még hely a zsebekben lapuló aprópénznek.

Eva Lovia és Johnny Sins
Nyugat.hu

Bár a vállalkozás kimenetele egyelőre még bizonytalan, a cég már most kijelölte asztronautáit. Eva Lovia művésznő és Johnny Sins művész úr lehetnek az elsők, akik a súlytalanság állapotában szexelnek a kamerák kereszttüzében.

Az élményen túl, amit természetesen a felnőttfilm-megosztó portál közszemlére bocsájt majd, az adakozók megnyerhetik a szereplők űrben viselt szkafandereit is. Mondjuk, ehhez minimum 150 ezer dollárt kell felajánlani az űrpornóra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű