Még egy márciusi estén történt az incidens, amit most zárt le a rendőrség azzal az előzetes tanulsággal, hogy nem érdemes annyira féltékenynek lenni, mert mindig rossz vége lesz. Mint most is. Nos, azon az estén névtelen bejelentés érkezett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy a megyeszékhely egyik utcájában egy nő megrongált egy autót.
A helyszínre érkező rendőrök élénk családi vitába csöppentek. A jelenlévők elmondták, hogy egy férfi és élettársa az utcán – az asszony féltékenysége miatt – összevesztek. A férfi kocsija a közelben állt, így a nő azon töltötte ki dühét: először letörte az autó egyik visszapillantó tükrét, majd egy, a szemétből kivett ruhaszárító maradványával elkezdte szétverni a járművet. A legtöbb üveget kitörte, tönkretette a lámpákat, letörte az ablaktörlő lapátot. A rombolást az utastérben folytatta: megrongálta a műszerfalat, végül eltépte a forgalmi engedélyt.
A helybéli 33 éves nőt a járőrök előállították. Őt a vizsgálók garázdaság vétség és – mivel egy közokiratot is tönkretett – okirattal visszaélés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A szabadlábon védekező asszony ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!