Programajánló a hétvégére: szentivánéj, filmszemle, jóga flashmob, roncsderby és Tankcsapda-koncert

Ki szeretnél mozdulni, de nem tudod még, hogy mit csinálnál? Összegyűjtöttük, milyen lehetőségek lesznek most hétvégén Vas megyében!

Szentivánéj

Szombathely – június 17-20. csütörtök-vasárnap

Az év leghosszabb napját ünneplő szabadtéri rendezvény hagyományos helyszíne a festői szépségű Csónakázótó és környéke. A rendezvényt minden évben óriási érdeklődés kíséri, a látogatók száma 25-30 ezer fő között mozog. Az európai hagyományokra épülő nyárköszöntő vigasságra, szórakozásra, a néphagyományok felelevenítésére csábítja az érdeklődőket.

Szórakoztató szabadtéri zenei és egyéb rendezvények, koncertek színesítik a programot. Az idén is hatalmas vásári forgataggal, kézműves sétánnyal, street food utcával és igazi hazai ízeket felvonultató grillkonyhákkal készülünk A rendezvényen hagyományosan az éjféli nagyszabású tűzijátékkal várjuk a látogatókat szombaton, mely csodás látványt nyújt a tó körül összegyűlt közönség számára.


8. Savaria Filmszemle

Szombathely – AGORA-Savaria Filmszínház – június 17-19. csütörtök-szombat

A Savaria Filmakadémia Egyesület által 2021-ben 8. alkalommal megrendezésre kerülő, megújuló Savaria Filmszemle célja, hogy évről-évre felkutassa, összegyűjtse és Szombathelyre hívja a Kárpát-medence magyar kulturális értékeit bemutató filmes alkotóit és az általuk készített filmalkotásokat. A szemlére magyar állampolgárok pályázhatnak alkotásaikkal, és olyan, a Kárpát-medencéből érkező alkotók, akik a magyarságról/magyar kulturális értékekről, jelenségekről/ jeles ma is élő, vagy történelmi személyiségekről készítették pályaművüket. A szemlére pályázhatnak továbbá a magyar és kárpát-medencei művészeti egyetemek hallgatói vizsga-, illetve diplomafilmes alkotásaikkal.


Járdacsillagászati távcsöves bemutatás

Szombathely – Csónakázó tó – június 17. csütörtök, 20:30

A Gothard Jenő Csillagászati Egyesület szeretettel várja az érdeklődőket járdacsillagászati bemutatójára június 17-én csütörtökön este 20:30-tól a szombathelyi Csónakázó tóhoz, annak Haladás stadionhoz közeli parkolója mellé. Az arra járó érdeklődők a Hold és Vénusz bolygón kívül érdekes kettőscsillagokkal és csillagképekkel is megismerkedhetnek.

A járdacsillagászat nem más, mint amit a neve is takar: járdán felállított távcsövek, amikbe a járókelők szabadon belenézhetnek, közben az egyesület tagjaitól kérdezhetnek a látottakról vagy bármilyen csillagászati témáról. A program ingyenes, bárki számára elérhető! Kicsiket és nagyokat is szívesen látnak.


Herényi Heti Piac

Szombathely – Herényiek Háza – június 18. péntek, 13:00

Árusok:

  • BALOGH FERENC: mézek, méhészeti termékek
  • BOSNYÁK SZILVIA: száraz tészta, olajok (tökmag, mák, dió, len...), őrölt paprika, dió, mák, natúr ételízesítő, szárított gomba, gombapor, tojás
  • FRANCSICS GÁBOR: füstölt termékek, száraz és töltelék áru
  • HALÁSZ CSABA: sajtkülönlegességek, méz virágpor, propolisz
  • KIS-SZABÓ SZILVIA: erdélyi zakuszka 4 féle ízesítésben, padlizsánkrém, vörösboros hagymalekvár
  • KOVÁCS PINCE: palackos borok
  • KOVÁCS KATALIN: Tupperware termékek ajánlása
  • KUMMER MIKLÓSNÉ: virágok, növények
  • NIKO KUDIĆ: zöldség és gyümölcs Horvátországból dióbél, olívaolaj, burgonya, répa félék, mandarin, citrom, narancs, alma, káposztafélék, cukkini, hagyma, fokhagyma, paprika, cékla, aivar, aszalt füge, aszalt szilva, gyömbér, saláta, brokkoli, karfiol, mangold
  • PÁPAI KÉZMŰVES KFT.: kézműves szappan, mosószóda, retro poszter, kerámia virág, pöttyösbögre, nevesbögre, gyapjútermékek
  • POINTER MÉDIA KFT.: kávéital, tea, alkoholmentes-és szeszes ital
  • PUNGOR FERENCNÉ: Ágynemű gyermek, felnőtt, horgolt játékok, tornazsák, óvodászsák, gyermek garnitúra, törölköző, kispárna huzat, lepedő
  • RADÁNYI EDIT - DITTY SZABÓSÁG: saját készítésü ruha, lakástextil, arcmaszk, táska, terítő stb.
  • SCHWEIGER ZSOLT - SZÁZSZORSZÉP PORTA ÉS KÉZMŰVES SAJTMŰHELY: tehén és kecsketejből készült tejtermékek (joghurt, sajt, krémsajt)
  • SZABÓ JÁNOS ZSOLT: tojás
  • SZATMÁRI ELEMÉRNÉ: gyöngy- és ásványékszerek, horgolt ajándéktárgyak, figurák
  • TÖRÖK RITA - WWW.BIORITMUSWEBSHOP.HU, RITMUSAKONYHÁBAN.BLOG.HU: kézműves lekvár, szörp, fűszersó, gyümölcsecet, gyümölcsmustár, virágvíz, chiliszósz
  • TURUL EMÍLIA - TURUL TERMELŐI KÉZMŰVES FINOMSÁGOK: feldolgozott húskészítmények (töpörtyű, sonka, kolbász)
  • ZABOKIDS: babatakaró, babafészek, álomfogó, levendulás sóparna, meggymag párna, születésnapi fali dekoráció, filc korona, babakocka, tornazsák, dekorgumis kirakós, lekvár, babaszoba fali dekoráció

  • XXXII. Hopplá fesztivál

    Szentgotthárd – Várkert – június 18-19. péntek-szombat

    A Hopplá fesztivált az idei évben 32. alkalommal rendezik meg. Egy hatalmas hajrá a Covid után! Ráadásul kollégánk bandája, a Save Ass is fellép!


    Ingyenes öko szatyor készítő workshop

    Szombathely – Herényiek Háza – június 18. péntek, 14:30

    Ha kreatív kikapcsolódásra vágysz, irány a piacra öko szatyrot készíteni! A szatyor nagy hasznodra lesz a bevásárlásaid során! A foglalkozáshoz minden szükséges alapanyagot és eszközt biztosítanak!

    FOGLALKOZÁSVEZETŐK: FOLT-MIX Csoport tagjai

    Fél óránként (14.30-15.00, 15.00-15.30, 15.30-16.00, 16.00-16.30, 16.30-17.00, 17.00-17.30) maximum 5 fő részére tudnak helyet biztosítani a foglalkozáson, ezért a foglalkozáson előzetes bejelentkezés alapján lehet részt venni! A helyfoglalás a jelentkezések sorrendjében történik!

    Jelentkezés: info_KUKAC_herenyiek_PONT_hu, +3630-5858-322


    VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé

    Szombathely – Képtár – június 18. péntek, 15:00

    A kortárs textilművészet jelenét bemutató nemzetközi seregszemlét a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért és a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Szombathelyi Képtár rendezi meg 2021. június 18. és 2021. augusztus 28. között. A kiállítást elismert hazai és nemzetközi művészek 219 műalkotásából állítjuk össze. A kiállítandó műveket öt kategóriában a meghirdetett pályázat útján neves kortárs művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri választotta ki.

    A már hagyománnyá vált - immár 50 éve zajló – nemzetközileg elismert rendezvény felvonultatja a magyar valamint a nemzetközi textil- és öltözéktervező művészet legjobbjait, bemutatja a legújabb műveket, trendeket a Fal- és Tértextil, a Textildesign, a Miniatűrtextil, a Zászló és a Szalag kategóriákban.

    A 2021-es VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé témája a SODRÁS. Olyan művek létrehozását vártuk a művészektől, amelyek e témát, fogalmat, élethelyzetet és jelenséget járják körül, ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódnak, vagy kifejezetten erre a témára készültek. Részvételre a meghirdetett öt kategóriában pályázhattak a textilművészek, képző-, és iparművészek.

    Az alkotókat a támogatók által felajánlott díjakkal jutalmazzák, ezúttal is 14 díjat osztanak ki.


    Evangélikusok, reformátusok és unitáriusok síremlékei a Szent Márton utcai temetőben

    Szombathely – Szent Márton temető – június 18. péntek, 16:00

    A Szombathelyi Szépítő Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár Helytörténeti Klubja 2021. június 18-án újra temetői sétát szervez.

    A téma ez alkalommal: EVANGÉLIKUSOK, REFORMÁTUSOK ÉS UNITÁRIUSOK SÍREMLÉKEI A SZENT MÁRTON UTCAI TEMETŐBEN

    Találkozás 15:45-kor a temető bejáratánál. A sétát vezeti Orbán Róbert.


    Crazy Little Queen-koncert

    Szakonyfalu – Zöld Park – június 18. péntek, 19:00

    Szereted a QUEEN-t? Akkor ott a helyed! A legnagyobb QUEEN slágerek a Crazy Little Queen zenekartól!


    Illegal Control pres. Jay Lumen | Shabaam | Raul Young

    Szombathely – Cabana Garden – június 18. péntek, 22:00

    A hosszú kényszerpihenő után a minőségi #techno ütemek is visszatérnek a szombathelyi éjszakába. Az Illegal Control nyárnyitó eseményén a legnagyobb hazai büszkeségünk, a Drumcode kiadó egyetlen magyar artistja lesz a vendégünk. JAY LUMEN első alkalommal érkezik a Cabana Garden dj pultjába, méghozzá Shabaam és Raul Young társaságában, akik manapság szintén egyre komolyabb nemzetközi figyelmet kapnak produceri munkáik kapcsán.

    JEGYÁRAK

  • 22.00 és 23.30 között 2.000 Ft
  • 23.30 után 2.500 Ft
  • V.I.P.

  • Bulizz kedvenc fellépőid közvetlen közelében!
  • V.I.P. jegyár: 3.500 HUF

  • Dömölki Napok

    Celldömölk – Dömölki romtemplom – június 19-20. szombat-vasárnap

    Szeretettel várnak minden látogatót a Dömölki Romtemplom területén megrendezett Dömölki Napokra! A részletes programok a plakáton!


    BEER-NI FOGOD! Kerékpáros élménytúra Csempeszkopácsra

    Szombathely – Herényiek Háza – június 19. szombat, 9:00

  • INDULÁS HELYSZÍNE: Herényiek Háza (Szombathely Béke tér 7.)
  • INDULÁS IDŐPONTJA: 2021. június 19. szombat 09.00
  • CSATLAKOZÁSI LEHETŐSÉG A TÚRÁHOZ: Városháza – Fő tér (Szombathely), Szombathely-Gyöngyöshermán (Alvég Panzió)
  • TÚRAÚTVONAL:
    Szombathely-Herény – Szombathely-Gyöngyöshermán – Táplánszentkereszt – Tanakajd – Vasszécseny – Csempeszkopács – Vasszécseny – Tanakajd – Táplánszentkereszt – Szombathely-Gyöngyöshermán – Szombathely-Herény
  • TÁVOLSÁG: kb. 50 km
  • ÁTLAGOS TEMPÓ: 15-20 km / h
  • TÚRAVEZETŐ: Bogáti András
  • PROGRAM, ÉLMÉNYEK:

  • Pungor Zoltán Helytörténeti Múzeum
  • Árpád-kori Szent Mihály-templom
  • Krenner Sörfőzde
  • sörüzem látogatás, sörkóstoló: 4 tételes sörkóstoló /4 x 1,5 dl/, bajor sós perec (a sörkóstoló ára: 2.200 Ft / fő)
  • A TÚRÁRA ELŐZETES JELENTKEZÉS SZÜKSÉGES!

    Regisztrálni az alábbi elérhetőségen lehetséges: Nagy Krisztina (+36-30-5858-322, kriszta_PONT_nagy_PONT_vasicivil_KUKAC_gmail_PONT_com) Jelentkezéskor kérjük, adja meg nevét, telefonszámát, e-mail címét és kérjük jelezze, hogy igényli-e a sörkóstolót. A sörkóstoló nem kötelező jellegű!

    A túrán mindenki csak saját felelősségére vehet részt. A túrán történt esetleges balesetek, rosszullétek vagy károk miatt a szervezők nem vállalnak felelősséget. A szervezőktől semmilyen jogcímen kártérítés nem kérhető!


    Szalafői szertúra

    Szalafő – Őrségi Népi Műemlékegyüttes – június 19. szombat, 9:30

    Egy körtúra keretében lehet körbejárni a Szala „fejét”. Az őrségre jellemző településképet szerről-szerre ismerhettek meg, valamint közben az egyéb kulturális és természeti értékek világába is betekinthettek.

  • Találkozási hely: Szalafő, Őrségi Népi Műemlékegyüttes
  • Táv: 10 km
  • Részvételi díj: felnőtt 950 Ft/fő; diák, nyugdíjas 650 Ft/fő
  • Előzetes regisztráció: 94/548-034 vagy turisztika_PONT_orseg_KUKAC_onpi_PONT_hu
  • Jelentkezési határidő: június 18. 12:00

  • Lovastusa

    Horvátzsidány – Marton-szállás – június 19. szombat, 10:00

    Lovastusa (military verseny) a Marton-Szállás lovasai számára, Győrffy-Villám Andrással. A belépés díjtalan. Büfé nem lesz.


    Falunap Csöngén

    Csönge – Közösségi színtér – június 19. szombat, 14:30

    Nagy szeretettel várnak mindenkit a falunapi rendezvényre! A belépés díjtalan, mint mindig. Az ételfogyasztás mindenki számára ingyenes, amíg tart, addig ehet bárki. Parkolási lehetőség a játszótér mögötti szabad területen. Az orvosi rendelő előtti parkoló lezárásra kerül, hogy a fellépő zenekarok részére biztosítani tudjuk a zavartalan ki és be pakolást és a parkolást.


    Mini akusztik fesztivál

    Szombathely – Bohém – június 19. szombat, 17:00

    Június 19-én, szombaton 5 remek akusztikus előadó és formáció szolgáltatja a hátérzenét a Bohém kerthelyiségében. A mini fesztivál két részletben zajlik majd, az első blokk délután 5-kor, a második este 8-kor kezdődik.

    A fellépők:

  • George Tremolo
  • Labritz András
  • Poócza „Nonsense” András
  • RM Acoustic
  • Will Burn
  • Mivel ülőhelyes, szabadtéri rendezvény lesz, így a védettségi igazolvány nem kötelező! Becsületkasszás ajánlott belépő 1000 Ft, nyitás 5-kor. Előzetes helyfoglalás elsősorban az esti blokkra ajánlott, a +36303159387-es telefonszámon.


    Born Jovi koncert

    Sárvár – Nádasdy-vár – június 19. szombat, 19:00

    A Bon Jovi tribute zenekar koncertjével indul a sárvári szabadtéri koncertsorozat.

    Belépőjegyárak:

  • Koncertjegy: 2.000 Ft
  • Sárvári lakcímkártyával: 1.500 Ft
  • Kapunyitás 18:00

    Belépés csak védettségi és személyazonosságot bizonyító igazolvány felmutatásával lehetséges.


    Rockabilly piknik

    Szombathely – Végállomás – június 19. szombat, 19:00

    A Végállomás Kert idei nyitórendzevénye június 19-én, szombaton kerül megrendezésre, mégpedig egy fergeteges rockabilly piknik keretében, ahol Szombathely jeles formációja, a That’s Right Baby szolgáltatja a háttérzenét.

    Mivel ültetett, szabadtéri rendezvény lesz, így a védettségi igazolvány nem kötelező! Belépő nincs, csak becsületkassza, az ajánlott támogatás 1.000 Ft, kertnyitás este 7-kor!


    Big city life w/BRS

    Szombathely – Palace Iron – június 19. szombat, 21:00

    Szombaton nagyvárosi életérzés a PALACE-ban: Big City Life. SZTÁRVENDÉG a Rock the City jóvoltából: Dr.BRS.

    BELÉPŐ: 2500 Ft

    BELÉPÉS: Csak védettségi igazolvány/app, és személyi igazolvány felmutatásával!


    Balkan Fanatik-koncert

    Sárvár – Nádasdy-vár – június 19. szombat, 21:00

    A vár nagyszínpadán a közel egy évtizede koncertező Balkan Fanatik zenekar kezdi a nyári koncertsorozatot. Belépés csak védettségi és személyazonosságot bizonyító igazolvány felmutatásával lehetséges.

    Belépőjegyárak:

  • Koncertjegy: 2.000 Ft
  • Sárvári lakcímkártyával: 1.500 Ft
  • Kapunyitás 19 órakor.


    RETRO SUMMER

    Szombathely – Cabana Garden – június 19. szombat, 22:00

    Retro Summer egy igazi időutazás a nyári éjszakában! Az időgép beállításai: a 90-es és a 2000-es évek legnagyobb kedvencei, legbulisabb zenéi. Megannyi sláger, de még több emlék a felhőtlen fiatalság fénykorából!

    Lehetne énekelni most azt is, hogy "Újra itt van a nagy csapat...!", hisz a Groovehouse, Dj. Dominique és a Flash is évtizedek óta buliztatják a táncoslábúakat hétről hétre! Ők nem tudnak hibázni!

    Sokszor mondjuk, hogy azok az idők már nem jönnek vissza, de most is a lehetőség, újra együtt táncolhatjuk át a nyári éjszakát! Itt nem lesz mellézenélés, csak és kizárólag az abszolút telitorokból éneklős, felemelt kézzel sikítós, cipőtalp koptatós, ez a kedvencem zenék! Érzed már?


    RIO | Club Walnut

    Nádasd – Club Walnut – június 19. szombat, 23:00

    Újra megnyitja kapuit a Club Walnut!

    Hangulatfelelős: RIO

    Start: 23:00

    A jelenleg hatályos védelmi intézkedéseknek megfelelően belépés csak védettségi igazolvánnyal!


    Roncsderby – Boci Emlékverseny

    Szombathely – Szabadidő Központ – június 20. vasárnap, 8:00

    Jegyárak:

  • 10 év alatt ingyenes
  • Diák / nyugdíjas 1.000 Ft
  • Felnőtt 2.000 Ft
  • Tervezett program:

  • 8:00-9:00 Nevezés
  • 9:00-től Eligazítás, gépátvétel, szabadedzés
  • 10:00-től Időmérő futamok
  • 11:30-tól Verseny
  • 12:30 körül Roncsdery felvonulás
  • 12:30-13:00 Ebédszünet
  • 18:30-tól Eredményhirdetés
  • A pálya állapotától függően pályakarbantartásra lehet szükség, ezért az időpontok változhatnak.

    Futamok: ifjúsági, széria kicsi, széria közép, széria nagy, épített, lada, női, amatőr, AS, szuper, szerelő


    Versenyautós nap

    Vasszécseny – Petőfi MTSZ telephely – június 20. vasárnap, 10:00

    Vasszécsenyi Polgárőr És Önkéntes Tűzoltó egyesület versenyautós bemutatót rendez, ahol az autókat nem csak nézni lehet, de akár bele is ülhetsz. A belépés díjtalan.


    Napüdvözlet Jóga Flashmob

    Szombathely – Fő tér – június 20. vasárnap, 15:00

    A tavalyi évhez hasonlóan, a Jóga világnapja alkalmából idén is megünneplik Szombathelyen a jógások számára ezt a kiemelkedően fontos napot, a ZENdülj Egészségstúdió szervezésében. Várják 15 órától a gyermekeket, felnőtteket, időseket, családokat, kezdőket, haladókat és a jógát még csak „gondolati szinten művelőket”.

    A vírushelyzetre való tekintettel csak akkor vegyél részt az eseményen, ha egészséges vagy és a többi résztvevővel együttműködve vállalod, hogy jógamatracodat 1.5 - 2 m távolságban helyezed el a melletted álló(k)tól.

    A részvétel ingyenes, de szándékodat az „ott leszek” megjelölésével jelezd a Facebook-eseménynél, így biztosan nem maradsz le a részletekről sem.


    Tankcsapda – Liliput Hollywood

    Szentgotthárd – Várkert – június 20. vasárnap, 19:00

    Az eseményre való belépést védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeink számára tudjuk biztosítani, amelyet a bejáratnál minden esetben ellenőrzünk! A Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete alapján a zenés, táncos rendezvények megtarthatóak, azonban látogatásuk védettségi igazolványhoz kötött. Ez a szabályozás visszavonásig van érvényben.

    A Liliput Hollywood Turné, az azonos címmel, még 2019-ben megjelent album lemezbemutató koncertsorozata. A koronavírus-járvány hosszú ideig nem tette lehetővé, hogy a lemez dalait élőben is eljátszhassák, most végre pótolják.

    „Az új dalok kiválóan illeszkednek abba a sorba, hogy nem volt két egyforma lemezünk soha a zenekar semmilyen korszakában, mert mindig is benne volt a Tankcsapdában az, hogy igyekszünk új utakat keresni, új dolgokat megtalálni, azzal együtt, hogy ha valaki meghallgatja, akkor azonnal tudja, hogy ez egyébként egy Tankcsapda lemez.”

    Belépő:

  • Elővételben: 4900 Ft
  • Helyszínen: 5900 Ft

  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Programajánló