Hiába lépett vissza a politika első vonalából Vona Gábor és hiába látszik a korábbinál bizonytalanabbnak a Jobbik, úgy tűnik, a tavaszi választási kampányban elhangzottakat máig nem tudja megbocsátani a Fidesz.
Az egykor szélsőjobboldali, mára erősen kontúrját vesztett párt és annak vezetői ma is megkapják a napi adagot a központi propagandától.
A kormányközeli MagyarHírlap.hu szombaton megjelent írása ugyanis gyakorlatilag prostitúció szervezésével vádolja a Jobbikot.
„Voltak tehetséges emberek a Jobbik gyakornoki programjában, de felvettek sok olyan fiatal hölgyet, akikre ez nem volt igaz, arra viszont nem emlékszem, hogy bármelyikük előnytelen külsejű lett volna”
– mondta lapnak Volner János.Az egykori alelnök szerint nem véletlen, hogy a párt „prostitúciós jellegű” gyakornoki programjának megújításáról beszélt Stummer János jelenlegi alelnök.
Ez utóbbi ugyan csak “kampánybeszédben elhangzott költői túlzás”- nak tartja egykori kijelentését, de Volner szerint nem volt véletlen a kifejezés.
Facebook-bejegyzésében azt írta:
Nem engem kísérgettek semmihez nem értő, de piszok jól fizetett, miniszoknyás kolleginák.
Most pedig a Magyar Hírlapnak így nyilatkozott:
Természetesen voltak tehetséges, jól képzett fiatalok a gyakornokok és a jelöltek közt, de sokszor nem őket, hanem olyan fiatal hölgyeket vettek fel, akikről ezt nem volt elmondható
.Mindehhez sokat sejtetően hozzátette:
A felvételi része volt a fényképes casting is, és azok közül, akiket felvettek, egyetlen előnytelen kinézetű hölgyre sem emlékszem
.A gyakornoki program leglelkesebb hívei Bana Tibor elnökségi tag, Farkas Gergely, az ifjúsági tagozat korábbi elnöke és Vona Gábor voltak – mondta Volner, aki szerint a gyakornokok egy részét aztán alkalmazta is a Jobbik, olyanokat is, akik nem voltak tagok, vagy csak később léptek be a pártba.
Többször szült bérfeszültséget, hogy a régi Jobbik-tagok kevesebbet kerestek, mint az újonnan felvettek
– fogalmazott.A Nyugat.hu a Magyar Hírlap írásával kapcsolatban megkereste a párt Vas megyei képviselőjét.
Bana Tibor közölte:
Nem kívánok reagálni Volner János hazugságaira, inkább ő adjon választ arra, hogyan szerezte az úgynevezett diplomáját. Sok sikert kívánok kirekesztő és szélsőséges pártjának a Fidesz támogatásához
.Volner Jánost múlt hónap elején zárták ki a Jobbikból, jelenleg a radikális A Mi Hazánk Mozgalomban politizál.