Körmenden a várost átszelő Rákóczi utca és a vasút felé vezető Hunyadi utca kereszteződésében áll a város egyik legismertebb épülete, melyben a Korona étterem és szálló működött évtizedekig. Az épület kívülről is láthatóan rossz állapotban van, amit nemrég mi is megtapasztaltunk a helyszínen.
Hamarosan lesz megoldás
Megkerestük hát Szabó Barnát, Körmend polgármesterét, aki elmondta, hogy a Korona épülete társasházként működik, tehát több tulajdonosa van. Az önkormányzatnak is van ott három lakása, de egy magánszemélyé az épület több mint fele.
A többségi tulajdonos egyébként már kérte az önkormányzat nem anyagi segítségét, és vannak elképzelések is a helyzet megoldására. Szabó Barna azt mondta, várhatóan egy éven belül meglesz a megoldás a Korona épületének megmentésére.
Több legenda is él a Korona étteremről
Fodor Sándor író, újságíró a közelmúltban egy Facebook-posztban így emlékezett az épületre:
"Egyik délután utam éppen a Korona mellett vezetett el és nem tudtam nem észrevenni, hogy Körmend város koronájának egyik ékköve bizony haldoklik és „testét” sebek borítják. Egykor díszes fából készült kapujáról pereg le a megfáradt festék, mint a gyerekek kimerültségtől potyogó könnyei.
Valamikor ezen a kapun léphettek be azok, akik az emeleti vendégfogadóban próbáltak nyugalmat találni, gyönyörűségekről álmodni. Ugyancsak az emeleten volt található, éppen a lenti kávéház fölött egy bálterem, ahol a körmendiek megfürdették az érzékeiket a hölgyek varázslásában vagy éppen a színdarabok megtekintésében, hiszen gyakran léptek föl itt vándor színtársulatok és a helyi műkedvelők is itt adták elő, vidám, mégis lélekemelő darabjaikat. Hogy mitől volt lélekemelő? Itt bizony akár egy kalauznő, akár egy bolti eladólány is átváltozhatott darab időre meghódítandó királylánnyá és szerepelhetett velőtrázó nevetésre ingerlő darabokban.
A klasszikus stílusú épület szerepelt a Batthyány család 1766-os uradalmi épületekről készült összeírásában, de mostani formáját 1860-ban nyerte el, s a kiegyezés után nyílt itt étterem, kávéház és vendégfogadó. Igazi központi helynek számított, nem véletlenül indultak az épület elől a lovas postakocsik. Több legenda is él a Korona étteremről. Az egyiket az első tulajdonos leszármazottjától hallottam, miszerint az öreg Hodossy kártyán nyerte el az étterem helyiségeit valamely Batthyánytól. Igaz vagy nem igaz, nem tudhatjuk.
Az viszont igaz, hogy a későbbi Korona a hatvanas években élte fénykorát. Hála Percsákéknak, Feri bácsinak és Sanyikának minden este megtelt az étterem, a pincérnők a konyha csapóajtójának ablakán kukucskáltak és nézték elképedve, hogy mennyi kedves vendéget kell aznap körbe ugrálniuk. Jöttek a cipőgyáriak az esti műszak után, jöttek a tisztek a határőrségtől, baráti társaságok, szocialista brigádok és mulatni vágyók mindenhonnan:
Így aztán gyakran „leestek a téli havak, hegyet-völgyet beborítnak, elmehetsz már csóró árva, pucéron a nagyvilágba” Percsák Sanyika, aki a Rajkó zenekarban is muzsikált kergette vonójával a Pacsirtát, a Nyugatról hazatért körmendiek gyönyörűségére.
Abban az időben még működött a kerthelyiség is, körbe volt kerítve, zöld zsalugáter résein lehetett kukucskálni, a lebetonozott placcon játszott a zenekar, a vasasztalokra hatalmas tálcákon hordták a frissen csapolt sört a csálingerek, köztük a gimnazista Putesz, miközben a járdán állva a Hoffmann Petivel azon röhögtünk, hogy Imi miként borítja rá a megbillenő korsóból egy-egy kedves vendégre a habos ital legjavát.
Az étteremben sok fiatal szíve telt meg a párja mellett érzett, minden bajon átsegítő boldogsággal. Amennyi lakodalom itt volt, szinte áradt a falakból a boldogság balzsamos érzete. Később aztán visszatértek már idősebben és a hajdani ifjú férj bocsánat kérően eldalolta, hogy „mások vittek rossz utakra engem, a mások bűne az én hibám”.
Aztán jött a szép új világ, amit a szkeptikusok csak gengszterváltásnak neveztek el és a Korona lassan bezárta kapuit. Akadt még egy biztatónak tűnő kísérlet a Korona feltámasztására, az ősi vendéglátó dinasztia leszármazottja Hodossy Zoli (volt osztálytárs) megpróbálta feléleszteni a koronás hagyományokat. Új, fedett teraszt építtetett, visszahívta a Percsák zenekart muzsikálni, de az indulásra szánt alaptőke már a felújításra elfogyott, s működtetésre alig maradt pénz. Ez okozta a hely vesztét pedig a konyhában olyanok „muzsikáltak”, mint például a Csúszó Lacika.
Ma már csak a felirat emlékeztet a régi időkre. Az egykori lakók már nincsenek itt. Popola a ház „régi csibésze” Mosonmagyaróváron él. Ő volt az, aki a kapuszínbe elrejtett mindig egy botot, ha „matekra” kerülne sor, azt vehesse magához segítségül. Egyszer azonban brahiból valaki ellopta és hiába tapogatta végig a falat, nem találta a botot, segítség nélkül volt kénytelen kiállni magáért.
Az épület jelen állapotában a falakról és a kapuról az elmúlt évtizedek fáradt könnyei peregnek. Ám ezek a könnyek még megállíthatók és nem feltétlenül az árnyaknak kell visszatérniük, sokkal inkább az életnek. Mégiscsak a városunk egykor hevesen dobogó szívéről van szó, ne hagyjuk megállni, ne hagyjuk kitépni."
