Jó egy hónapja jelentek meg híradások arról, hogy a tartósan gyengélkedő forint valóságos kincset jelent a nyugati határ közelében dolgozó kereskedőknek, vendéglátósoknak, benzinkút-tulajdonosoknak, s más vállalkozóknak.
Optimista tudósítások
Bágyadozó pénzünk ugyanis, mondták az optimista tudósítások, ismét jócskán meglódította az utóbbi időben elég lagymatagnak bizonyuló bevásárlóturizmust. Ahogy mind többet ért az osztrák, a szlovák, a szlovén ember eurója, úgy jött meg a kedve hozzánk átruccanni, s mindenfélét vásárolni, enni-inni, gyógyulni, mint a régi szép időkben.
Az újságcikkek szerint egyes vendéglősök 35-40 százalékos forgalomnövekedést is elkönyvelhettek az elmúlt hetekben, de akadtak olyan boltok is, amelyek egyenesen haló poraikból támadtak fel.
Megtörtént az a csoda, amiben tulajdonosaik már egyáltalán nem reménykedtek: a kedvező fejlemények hatására újra kinyithatták üzleteik régen lelakatolt ajtaját a - főleg külföldi - vásárlók előtt. A sajtóbeszámolók az is tudni vélték, hogy Vas megyében is újraéledt egy-két olyan bolt, amely a közelmúltban végleg lehúzta a rolót. Rábafüzesen például.
Rövid tájékoztatás
Az apró, Szentgotthárd melletti faluban azonban - nem kis meglepetésemre - nemigen tudnak az emberek ilyen üzletről. Az első, igazán meleg tavaszi napon, a kora délelőtti órákban keresem a boldog boltosokat Rábafüzesen, hogy megkérdezzem őket a szerencséjükről, nem várt fellendülésükről meg persze arról, hogyan vélekednek a világ folyásáról, de egyelőre sehol nem találom őket.
A faluszéli falatozó kerthelyiségében két vendég tartózkodik csak, így hát a fiatal pincérnőnek bőven van ideje arra, hogy elmondja, ő bizony semmiféle olyan üzletet nem ismer errefelé, amely valamikor örökre bezárt, s mostanában ismét kinyitott volna.
Azt is hozzáteszi, hogy hozzájuk évek óta főleg helyi emberek járnak meg néhány hűséges osztrák törzsvendég, úgyhogy nekik egy cseppet sem nőtt meg a forgalmuk az utóbbi időben, gyenge forint ide vagy oda. Ennyiről és nem többről képes tájékoztatni az ifjú dolgozó, s ezért-e vagy másért, meg nem mondható, azt tanácsolja, hogy kérdezzem meg a faluközponti dohányáruda vezetőjét, hátha ő többet tud mondani.
Egy szigorú ember
A trafikos - miután előadom neki, ki vagyok, mi vagyok, s mit akarok - úgy néz rám, mintha elmeháborodott lennék, vagy legalábbis valamiféle rosszban sántikáló szélhámos. Nem akar hinni a fülének, éppen ezért könyörtelenül megismételteti velem a mondókámat.
Természetesen az utasításnak megfelelően járok el, akkor aztán valamelyest megenyhül a szigorú ember. Hát, ez enyhén szólva is tévedés, mutat rá a tényvalóságra az üzlettulajdonos, hiszen ő is csak arról számolhat be, mint a falatozó fiatal alkalmazottja. Nincs ebben a faluban semmiféle olyan üzlet, mondja elnézően mosolyogva, amely feltámadt volna az utóbbi időben, badarságot beszél, aki ilyesmit állít. Kár erre akár csak egyetlen szót is vesztegetni.
S az sem felel meg a valóságnak, hogy a bevásárlóturizmus fellendült volna azóta, amióta gyengélkedik a forint. Legalábbis hozzá nem térnek be észrevehetően többen, mint eddig, pedig a vásárlói nagy része Ausztriából érkezik.
Elmúltak a régi szép idők
Az Alkotmány utcai trafik melletti egykori élelmiszerüzlet kitűnő bizonyíték az eddig hallottakra. Nemhogy feltámadt volna halottaiból, ellenkezőleg, szigorúan le van lakatolva. S mint a szomszédos italbolt vezetőjétől megtudom, már régóta zárva tart. Hogy valamikor kinyit-e újra, egyelőre nem lehet még csak megjósolni sem.
Azt viszont biztosan lehet állítani, így a fiatalember, hogy Rábafüzesen senkinek nem adatott meg - hiába a forint tántorgása -, hogy újraindíthatta volna felszámolt kereskedését. S mondhatja bárki az ellenkezőjét, akkor sem jönnek át többen vásárolni Ausztriából, mint az utóbbi években. Neki sem szaporodtak meg a vendégei egy fikarcnyit sem.
Vége van a régi szép időknek, amikor a nyolcas főúton csak úgy lüktetett a forgalom errefelé, amikor naponta öt-hat olasz rendszámú autó is megjelent a faluban. Mára már az M7-es sztráda mindent elvitt innen. S tetszik vagy sem, meg kell barátkozni ezzel a helyzettel.
Csak a cigarettát viszik
Csodák csodája, Kovács László, a nyolcas főúthoz közel eső, Tranzit nevű bevásárlóközpont tulajdonosa se hallotta még csak hírét sem semmiféle, újabban feltámadó üzletnek. Miként - saját példájából kiindulva - azt is határozottan cáfolja, hogy az utóbbi időben jócskán fellendült volna a bevásárlóturizmus.
Nem jönnek többen Ausztriából, mint eddig, mondja a üzlettulajdonos. Kialakult egy stabil vásárlóréteg, rájuk lehet számítani, másra már nem nagyon, s teljesen felesleges bizakodni bármiféle jelentős növekedésben. Egyébként azt is fontos tudni, hogy az osztrákok szinte nem vásárolnak mást, mint cigarettát.
Hiába kínál például a Tranzit a szalámitól kezdve a kézzel szőtt szőnyegeken át majdnem mindent, csak a cigarettát viszik. Az élelmiszerre rá se néznek. De Kovács László ezen egy pillanatig sem csodálkozik, hiszen - mint mondja - az ő felesége is Ausztriában szerez be minden olyan terméket, ami az étkezéshez, a főzéshez szükséges.
Idegesítő ingadozás
Fábián Gábor, a Tranzittal szemben elhelyezkedő növénykereskedés vezetője - tán mondani sem kell - ugyanúgy nem értesült semmiféle üzlet mesés feltámadásáról, mint eddigi beszélgetőpartnereim. S azt sem vette észre, hogy mostanában nekilódult volna a sokat emlegetett bevásárlóturizmus, pedig az ő vásárlóinak a kilencven százaléka osztrák.
Mindenesetre így sincs oka panaszra, még megy az üzlet, s azt kívánja, hogy maradjon is minden a mostani kerékvágásban. S ha már a forintot szóba hoztuk: az lenne az érdekük a kereskedőknek, azt kellene valahogyan elérni, hogy ne ingadozzon az árfolyama.
Mert az osztrák vásárló nem igazán érti, hogy miért fizet ugyanazért az áruért az egyik héten mondjuk egy euró ötven centet, a másikon meg két euró hatvanat. S persze nemcsak nem érti, de nem is tolerálja az effajta kilengéseket.
Így beszélgetünk még egy darabig, később Kovács László is odasétál hozzánk pár szóra, de azt továbbra sem tudjuk megfejteni együttes erővel sem, hogy hol bujkálhatnak a rábafüzesi boldog boltosok.
