A Nyugat.hu információi szerint a XXV. Savaria Történelmi Karnevál felvonulásának élén a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze, Horváth Ákos ül majd a bigán.
A szerep mondhatni egyidős az újkori karneválokkal, a bigán az évek során több ismert színész is megfordult Claudius császárként, a városalapító római uralkodóként. A szerepet talán legtöbbször Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház első igazgatója játszotta. Később utóda, Szabó Tibor, valamint Jámbor Nándor is belebújt Claudius szerepébe.
A harci szekér közben nemcsak a római császárok számára jelentett közlekedési eszközt. Az évek során meghívott vendégek is utazhattak rajta: Dávid Ibolya, Eszenyi Enikő, Hende Csaba, Pars Krisztián és Halász Bence is feltűnt már a karneváli menetben a kétkerekű lovas járművön, bár egyikük sem Claudiusként.
Horváth Ákos a mai karnevál nyitóünnepségén Claudius császár követét játszotta, egy fehér lóháton érkezett meg a Fő térre, és elhozta a császár üzenetét is.
A színész tavaly szeptemberben más okból került a város figyelmének középpontjába. Egy éjjel-nappaliban megpróbált megakadályozni egy bolti rablást,
Ismert szombathelyi színész szállt szembe az erőszakos bolti rablókkal 2025. September 26. 12:21 közben pedig a két elkövető megverte. A támadás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel került kórházba.
A színésszel nemrég készítettünk egy nagy, videós interjút.
Bár a felvonulásokra még várni kell egy napot, a jubileumi, XXV. Savaria Történelmi Karnevál augusztus 13-án kezdetét vette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!