Ráfutás a Gagarin úton – Fiat tolt Opelnek Fiatot

Forgalmi okból lassító autókat tolt össze egy Fiat a szombathelyi Gagarin úton.

A belváros felé tartó Opel előtt információink szerint hirtelen fékezett rá egy sofőr, feltehetőleg egy parkolóhelynek megörülve.

TM

Az Opel vezetője is a fékbe taposott és így tett a mögötte érkező Fiat vezetője is. Az őt követő Fiat vezetője viszont már nem tudott időben reagálni és az Opelnek tolta a

szendvics

közepébe került Fiatot.

TM

A mentőknek senkit sem kellett kórházba szállítaniuk, az egyik sofőr kisebb karcolásokat szerzett a balesetben.

TM

A helyszínelés ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom.

TM

A balesetet a nem megfelelően megválasztott követési távolság okozhatta, azonban érdemes megemlíteni a váratlanul fékbe taposó sofőröket is.

TM

A KRESZ szerint járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni. Viszont arra is kitér a szabályzat, hogy a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi. A hirtelen észrevett parkolóhely nem tartozik ide.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló