Rajtakapta a feleségével az ágyban, ezért baltával verte többször fejbe a ismerősüket egy nagykanizsai férfi

A Zalaegerszegi Törvényszék a történteket beismerő és a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat bűnösnek találta emberölés bűntettének kísérletében.

Szívességből befogadott ismerősét kapta rajta élettársával az a férfi, akivel szemben 2026. február 25-én előkészítő ülésen hozott ítéletet a Zalaegerszegi Törvényszék - áll a törvényszék közleményében.

A vádlott 2025. június elején néhány napra befogadta – élettársával közös – házába a sértettet. Június 4-én este a három fős társaság együtt italozott ebben a Nagykanizsa melletti ingatlanban, közel 6 liter bort fogyasztottak. A vádlott ezután elaludt a konyhában lévő kanapén, majd hajnali 1 órakor felébredve élettársa keresésére indult. A hálószobában a nő és a sértett együtt feküdtek az ágyban, amelyet látva a férfi magához vette a bejárati ajtó mellett tartott, 10,5 cm élhosszúságú baltát, majd visszament a szobába és megtámadta a sértettet. Hat alkalommal vágta fejbe a balta fokával, majd miután a fegyver a támadásnak ellenálló áldozathoz került, a vádlott – a megtorlástól tartva – átfutott a szomszédba segítséget kérni. A sértettet a kiérkező mentők súlyos koponyasérülésekkel szállították kórházba.

A Zalaegerszegi Törvényszék a történteket beismerő és a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat bűnösnek találta emberölés bűntettének kísérletében, ezért őt 6 év börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélettel szemben az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek, így az nem jogerős.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló