A Szombathelyi Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vád szerint 2020. szeptemberében hamisan állította a rendőröknek, hogy megerőszakolta a férfi, akivel a férje rajtakapta.
A vádirat szerint azonban szó sincs erről, a nő önszántából feküdt le a férfival egy Vas megyei település egyik parkolójában. Megjelent azonban a férj, akinek a nő többek között azt mondta, hogy a férfi akarata ellenére közösült vele. A férj így értesítette a rendőröket, akiknek a nő elmondta ugyanazokat a hazugságokat.
Így elrendelték a nyomozást szexuális kényszerítés miatt, közben azonban a nő elismerte, hogy önszántából végzett szexuális cselekményt a férfival, és valótlanul állította, hogy a férfi akarata ellenére kényszerítette őt. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni – derül ki a Vas Megyei Főügyészség közleményéből.