Kemoterápiás kezelésben részesül Katalin hercegné - jelentette be a BBC-n közreadott üzenetében, amit a HVG szemlézett.
A hercegné a videóban közölte, a daganatot januári hasi műtétje után fedezték fel. Hozzátette, óriási sokként érte a hír, de elmondta, hogy "jól vagyok és napról napra erősebb".
Katalin elmondta: januári hasi műtétje idején nem tudtak arról, hogy daganat van a szervezetében, ezt az operáció utáni tesztek során fedezték fel. Azóta megelőzésképpen kemoterápiás kezelésben részesül, ennek a kezdeti fázisában tart jelenleg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!