Ráküldték a TEK-et a nőket fegyverrel fenyegető pécsi férfira

A rendőrök a lakásán fogták el az elkövetéssel gyanúsítható helyi férfit.

A rendőrségre 2020. szeptember 12-én arról érkezett bejelentés, hogy egy férfi egy pisztollyal vagy annak utánzatával Pécsett, a Csontváry utcában 10 óra 30 perc körül három férfit és két nőt fenyegetett meg az utcán. Ezután az elkövető a fegyvert az egyik férfi fejéhez szorította, majd azzal meg is ütötte, ezt követően pedig elment a helyszínről.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége a lakhelyén elfogta az elkövetéssel gyanúsítható 26 éves pécsi férfit. Előállítását követően a rendőrök kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság. - írja a police.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek