Újabb harangzúgása lett Szombathelynek - felszentelték a református templomtorony új lakóit

Méghozzá egyből három harangra mondtak áldást, ugyanis ennyit építenek be a toronyba.

Szombaton 11 órakor hálaadó istentisztelet keretében szentelték fel a református templom új tornyát és annak harangjait, illetve a megújult templopot. Az eseményen sok helyi politikus és egyházi ember mellett ott volt Steinbach József püspök és Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztere is.

A Református Templomtorony szentelése
Garai Antal Atom

Miután a lépcsőknél megáldották a harangokat, mindenki bevonult a templomba, eközben kint ketten azon dolgoztak, hogy az egyik harang még az istentisztelet végéig a helyére kerüljön és meg is kongathassák azt.

A Református Templomtorony szentelése
Garai Antal Atom

A harang helyére juttatása nem volt egyszerű, raklapon húzták a toronyhoz, ahol egy markoló segítségével emelték be a lépcsőn, ott pedig lánccal húzták fel a toronyba. Képeken mutatjuk:

A Református Templomtorony szentelése
Garai Antal Atom
A Református Templomtorony szentelése
Garai Antal Atom
A Református Templomtorony szentelése
Garai Antal Atom
A Református Templomtorony szentelése
Garai Antal Atom
A Református Templomtorony szentelése
Garai Antal Atom

No de lássuk a tényeket a toronyról!

  • 29 méter magas, 7 szintes
  • A beruházás több mint egy éve, régészeti feltárással kezdődött, a tényleges építkezés 2015 augusztusában indult
  • A tornyot már a templom épülésekor, 1939-ben tervbe vették, de nem volt rá keret
  • Az építkezés összköltsége 75 millió forint volt, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) pénzéből és a hívők adományaiból fedeztek
  • Összesen 50 ezer téglát építettek be
  • A Református Templomtorony szentelése
    Garai Antal Atom

    Puskás és Hende menjenek fel a tornyokba

    Balog Zoltán miniszter az istentisztelet után szólt pár szót az emberekhez a templomban. Határozottan kijelentette, hogy a templomépítés nem luxus, jó érzés befejezni azt, amit az elődők megálmodtak. A püspök mondta Balognak korábban, hogy a torony tetejéről egész Szombathely egynek látszik, nincsenek különböző érdekű csoportok, csak egy egység, Szombathely. Balog viccesen megjegyezte, hogy Puskás Tivadar és Hende Csaba olykor-olykor felmehetnének a város több tornyába is, lássák ők is így büszkén, egynek a várost.

    A Református Templomtorony szentelése
    Garai Antal Atom

    Balog Zoltán emellett még a hitről, az össznemzeti érdekekről és személyes emlékeiről mesélt. Közben pedig megjegyezte, hogy kivételes a városunk, ugyanis 2010 óta a magyar GDP-hez való hozzájárulását 90 százalékkal növelte. Szombathely azon kevés városok közé tartozik, ahol nem állást, hanem munkaerőt kell keresni, ők pedig azon dolgoznak, hogy az érthető csábítás itt a határszélen ne legyen annyira erős és az emberek itthon maradjanak. Aztán visszakanyarodott az ünnephez, amire jöttünk és köszönetet mondott az építőknek, a harangöntőknek és a lelkészeknek és mindenkinek jót kívánt, felekezettől függetlenül.

    Nézzék meg milyen pazar a kilátás a toronyból, fotósunk még építése közben mászott fel rá, kattintsanak ide! Fotósunk felmászott az épülő református templomtorony tetejére 2015. October 21. 16:11

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet