A szombathelyi városi tévé tudósítja a közszolgálati televíziókat

A szombathelyi tévének ez plusz bevételt jelent. A regionális stúdiókat tavaly szüntették meg.

Éppen fél évvel ezelőtt írtunk Leépítik az MTV regionális stúdióit 2011. September 05. 15:02 arról, hogy megszűnt a soproni regionális stúdió saját adása. Szekeres Kriszta szerkesztő akkor még optimista volt, mint mondta, készül az új keretszerződés, ami alapján továbbra is készítenek tudósításokat, kész anyagokat az MTV-nek és a Duna TV-nek. És az is szóba került, hogy akár külső cégekkel is szerződik majd a műsorszolgáltatási alap.

Erős a debreceni lobbi

Az MTVA a leépítést azzal indokolta, hogy a regionális stúdiók rendkívül gazdaságtalanul működtek, ráadásul a regionális híradókat és magazinokat kevesen nézték. Ezért egységes hazai tudósítói hálózat kialakításán dolgoznak, a helyi tévékkel azért kötnek szerződéseket, mert országszerte komoly tévék jöttek létre, megfelelő szakmai tudással, tapasztalattal és eszközrendszerrel.

Fókuszban a helyi tévék
sadness

A szombathelyi városi tévé igazgatója, Velencei Pál megerősítette információinkat, miszerint a városi tévé tudósítja majd a közszolgálati tévéket. Mint mondta, a szerződés tervezete készen van, gyakorlatilag minden részletben megegyeztek, igaz, a megállapodást még nem írták alá. Ezért annak részleteiről nem is akart beszélni, az aláírás után készséggel áll a sajtó rendelkezésére.

A városi televíziók ezzel kétségkívül jól járnak, hiszen több megrendelésük lesz, valószínűleg létszámot is bővítenek. A kárvallottak viszont azok a stúdiók, amelyek eddig végezték a munkát, munkatársaik közül többen is az MTV-nél voltak alkalmazásban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Leépítik az MTV regionális stúdióit

Minden előzetes bejelentés nélkül szűntek meg a regionális magazinok és híradók. A szerkesztőségek teljes bizonytalanságban vannak.

Sopronban marad a regionális tévé - Egyéni érdekek alapján döntöttek?

Hiába volt a lobbi, hogy kerüljön vissza az MTV regionális stúdiója Szombathelyre? A stúdiót ugyanis visszakapta a város médiaközpontja, amelynek igazgatója az MTV kurátora lett, és szavazni fog a tévéelnök személyéről.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet