Videón, ahogy lábon lövik a rendőrök az újbudai késelőt

A rendőröket ért támadásban elhunyt főtörzsőrmester 29 éves volt.
Három rendőrt késelt meg csütörtökön késő este egy férfi Budapest XI. kerületének egyik társasházában, az egyikük belehalt a sérüléseibe. Az esetről mi is írtunk.

Az utcára menekülő férfit az egyik járőr – miután figyelmeztető lövést adott le – lábon lőtte. Ezt az RTL egyik nézője videóra vette, a csatorna pedig közzétette a felvételt:

Úgy tudni, a Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és a lakásba be akar jutni.

A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, majd a férfi az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték.

Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek a 29 évesen elhunyt főtörzsőrmester helytállása előtt.

Baumann Pétert hősi halottá nyilvánították.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek