Rengeteg bor után leszúrta, de nem emlékszik, miért

A Pest megyei nyomozók őrizetbe vették azt az 55 éves férfit, aki ismerősével kipattant összetűzését késszúrással zárta le Vecsésen.

Hiába hívta a mentőket C. József 2020. szeptember 12-én késő délután, 57 éves áldozatán már nem tudtak segíteni, belehalt szúrt sérülésébe.

Az elfogott és előállított férfi kihallgatásakor azt vallotta, alig négy óra leforgása alatt négy liter bort ittak meg cimborájával, miközben a vecsési ház telkén kertészkedtek. Miután bementek a konyhába összevesztek, arra azonban nem emlékezett, hogy min. Vita közben felkapott egy kést, beledöfte áldozatába, majd mentőkért telefonált.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya C. József ellen - őrizetbe vétele mellett - emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezik letartóztatását. - írja a police.hu .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek