Részegen megszúrta a feleségét, életveszélyben a nő

Úgy tudjuk, hogy késsel szúrta meg feleségét egy férfi csütörtökön Szombathelyen a Szent Márton és a Vörösmarty Mihály utcák kereszteződésétől nem messze lévő albérletükben.

A házaspárnak egy fiú és egy lány gyereke van, mindketten gyermekkorúak még. A környéken lakók szerint a két ember italozó életmódot folytatott és már máskor is verekedtek, volt amikor még a lakás ablakát is kitörték közben.

Részegen megszúrta a feleségét, életveszélyben a nő
Részegen megszúrta a feleségét, életveszélyben a nő
Horváth Balázs

A mostani eset is vitával kezdődött az éjszaka folyamán, amikor mindketten már a pohár fenekére néztek. A vita verekedéssé fajult, ezután szúrta meg a férfi a nőt késsel. Az eset után úgy tudjuk, hogy annyira részegek voltak, hogy egyszerűen lefeküdtek aludni. Információink szerint reggel 9 óta táján egy a lakásba érkező családtag hívta a mentőket, akik életveszélyes sérülésekkel szállították a nőt kórházba, ahol több műtéten esett át tüdő-, és májsérülése miatt, de még mindig életveszélyben van. A késelés helyszínére több rendőrautó és nyomozók is érkeztek, férfit ezután a szombathelyi rendőrök vitték el bilincsben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló