Rétvári nem kérte a Netflixtől a Jézus film törlését

Csak a választók felé keménykedett.

A Netflix története során először közölte, mely országokban kérték őket műsorok törlésére, de 2021-től minden évben kiadnak majd egy közleményt arról, mely kormányok akarták abban az évben cenzúrázni a kínálatukat. A mostani közléssel egyúttal véletlenül leleplezték Rétvári Bence KDNP-s politikust: mivel Magyarországról még sosem érkezett az online videószolgáltatóhoz hivatalos kérés műsor eltávolítására, kiderült, hogy Rétvári valójában csak a magyar közvélemény előtt kampányolt a Jézust melegként bemutató Krisztus első megkísértése című film törléséért, sőt a Netflix azonnali bocsánatkéréséért, de valójában nem tett lépéseket az ügy érdekében - szúrta ki a Netflix jelentése láttán a 444. Rétvári Bence, a KDNP alelnöke januárban keltett feltűnést azzal, hogy azonnali bocsánatkérésre és a Jézus első megkísértése című film törlésére szólította fel a Netflixet. Legalábbis a választók így érthették a szavait. Most kiderült, hogy hivatalos bejelentést ugyanakkor nem tett a Netflixnél.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek