Első fokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala és Vas megyében is a zivatarok miatt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden a Dunántúl északi és nyugati részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, és legfeljebb kisebb eső, zápor várható.
Máshol napos, gomolyfelhős időre van kilátás, kora délelőttig északkeleten, délután a Tiszántúlon alakulhat ki zápor, zivatar. A szél egyre nagyobb területen fordul északnyugatira, és erősödik meg. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is lehetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 28 fok között alakul, késő estére pedig 9, 18 fokra hűl le a levegő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!