Rogán kapott még egy hivatalt

Ezentúl a Nemzeti Koncessziós Iroda is az ő hatásköre alá tartozik, amely rögtön kapott is 226 millió forintot.

Rogán Antal lesz a Nemzeti Koncessziós Iroda vezetője - írja a péntek esti Magyar Közlöny alapján a hvg.hu. A Nemzeti Koncessziós Iroda központi hivatal lesz, amelynek feladata, hogy előkészítse az állam koncessziós tevékenységére vonatkozó döntéseket, javaslatot tegyen „egyes kizárólagos állami gazdasági tevékenységek gyakorlása időleges jogának koncessziós szerződés keretében történő átengedésére,” és ezzel kapcsolatban egységes módszertant és ellenőrzési rendszert alakítson ki - írja a lap.

A koncesszió az állam vagy az önkormányzatok által nyújtott engedélyezés. Magyarországon leginkább a trafikok és a kaszinók kapcsán került elő a fogalom. A legújabb döntés alapján a miniszterelnök kabinetfőnökéhez kerülnek a koncessziós miniszteri feladatok, Rogán Antal így feladatokat vesz át az igazságügyi minisztertől, valamint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztertől. A pénzügyminisztert egyúttal felszólították, hogy az új hivatal számára adjon át a Központi Maradványelszámolási Alapból 226 millió forintot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek