Szabálytalan rolleres ütközött szabálytalan kerékpárossal Szombathelyen - ketten megsérültek

Az utast szállító roller vezetője jobbról akart megelőzni egy elmondása alapján bizonytalanul közlekedő kerékpárost, aki aztán irányjelzés nélkül kanyarodott jobbra.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfőn délután a szombathelyi Szent Gellért utcában, a Jászai Mari utca kereszteződésénél.

Roller és kerékpár ütközött a szombathelyi Szent Gellért utcában Fotó: O.K.
TM/Nyugat.hu

A kerékpáros nyomon (az úttesten útburkolati jellel jelzett, de a gépjárműforgalom elől nem elzárt területen) haladt egy irányba egy kerékpár és mögötte egy roller, a Körmendi út irányába.

A Jászai Mari utca kereszteződésénél az utast szállító roller vezetője a menetirány szerinti jobb oldalon próbálta megelőzni az előtte haladó kerékpárt, azonban annak a vezetője már bőven behaladva a kereszteződésbe úgy döntött, hogy jobbra kanyarodik, irányjelzés nélkül.

A rolleres jobbról próbálta megelőzni az irányjelzés nélkül jobbra kanyarodó kerékpárost
TM/Nyugat.hu

A roller belehajtott a kerékpárba, és a felek az aszfaltra estek. A két járművezető megsérült, őket a mentők kivizsgálásra kórházba szállították. A roller utasa megúszta sérülés nélkül az esést.

A helyszínen készült felvételünk alapján azt feltételezzük, hogy a rollert vezető fiatal az üres parkolósáv irányába (jobbra) akart előzni a forgalmas sáv helyett.

Roller és kerékpár ütközött Szombathelyen
TM/Nyugat.hu
Sokan azt gondolják, hogy a rolleren a szabályozatlanság miatt lehet utast szállítani, ha az eszköz kibírja, de ez nem így van. Idézzük az egyértelmű szabályt: KRESZ III. fejezet A járművek terhelése Személyszállítás 46. § (1) Személyt szállítani csak a járműnek e célra kialakított álló- vagy ülőhely részén szabad. Álló utast csak autóbuszon, trolibuszon és villamoson szabad szállítani. (Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=97500001.kpm ) Azaz a rolleren nem szabályos az utas szállítása .
A KRESZ alapján nem megengedett az utas szállítása rolleren
TM/Nyugat.hu

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló