Roma KiMitTud gyerekeknek - videóösszefoglaló

Második alkalommal rendeztek vetélkedőt roma gyerekeknek Vas megyei rendőrök. A fellépőket neves zsűri bírálta és értékes díjak találtak gazdára.

Nem egyszerű kiállni a színpadra sok néző elé, de minden induló becsülettel végigcsinálta a kihívást. Pedig volt olyan, aki az első baki után inkább hagyta volna az egészet, de a közönség és a zsűri unszolására maradt és mint kiderült, jól tette. Videónkban a legjobb előadások közül szemezgettünk.

Kiemelnénk a zsűritagokat is, akik nem a hibát keresték, hanem az előnyöket domborították ki és biztatták az indulókat. Hiszen aki vette a fáradtságot arra, hogy készüljön, az megérdemli a dicsérő szavakat. A kategóriák első helyezettjei alaposan meglepődtek, hiszen egy-egy tablettel lettek gazdagabbak. Emléklapot pedig minden versenyző kapott. (Aki meghallgatná a zsűri értékelését is és megnézné az összes produkciót, az ide kattintson.)

A Roma KiMitTud-ról

Ismét megmozdultak a tehetséges roma fiatalok a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Bűnmegelőzési Alosztálya által szervezett vetélkedő kapcsán. A rendőrök már az elmúlt évben is megszólították a fiatalokat és az akkori pozitív élményekre építve, a 2014. évben is megszervezték a tehetségek versenyét.

Roma KiMitTud gyerekeknek, Szombathelyen
Roma KiMitTud gyerekeknek, Szombathelyen
Tánczos Mihály
A kezdeményezés mellé állt Makula György r. őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának helyettes vezetője is és közreműködött a program népszerűsítésében. Továbbá beszélt arról a rendvédelmi kampányról, amelyet az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Egyesület az Országos Rendőr-főkapitánysággal együttműködve indított. A program keretében plakátok, a rendőri hivatást népszerűsítő reklámfilmek készültek és speciális toborzó eseményeket szerveznek országszerte.

A tavalyi KiMitTud-on készített összeállításunk

A „Ki, mit tud?”-on a diákok korcsoportonként három versenyszámban mérettették meg magukat. Egyesek az ének-zene, mások a tánc, de voltak olyanok is, akik a vers és a próza műfajában mutatták meg tudásukat. A tizenévesek összesen huszonöt versenyprodukcióval bizonyították rátermettségüket a zsűri előtt és tették kellemessé az eseményre kilátogatók délutánját. Külön öröm, hogy hat induló, a tavalyi szereplést követően, immár másodszor állt színpadra és ezúttal is szép eredményeket ért el.

Roma KiMitTud gyerekeknek, Szombathelyen
A zsűrinek minden indulóhoz volt szava
Tánczos Mihály

Ezzel is bizonyítva azt, hogy érdemes a szabadidőt minél hasznosabb formában eltölteni és az energia befektetése bizony megtérül.

A pontszámok összesítését követően a zsűri értékelése szerint az alábbi diákok teljesítettek a legjobban.

Roma KiMitTud gyerekeknek, Szombathelyen
Törött kézzel is jól ment a szavalás
Tánczos Mihály

Az ének-zene kategória első korcsoportjában Horváth Natália, második korcsoportjában Lakner Dzsenifer és Sipos Júlia, a harmadik korcsoportjában pedig Batyi Dániel szerepelt a legjobban.

A tánc kategória első korcsoportjában Horváth Tícia és Orsós Róbert, a második korcsoportjában pedig Rostás Elizabet végzett az első helyen.

A vers kategória első korcsoportjában Hódossi Dávid, a második korcsoportjában pedig Vajda Donatella állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet