Késdobálóból hivatal

Már újítják fel a hírhedt Bagolyvár Presszó épületét. Május végére elkészül, akkor pedig a Roma Kisebbségi Önkormányzat veszi birtokba.

Régóta zárva volt a Bagolyvár Presszó épülete a Nárai utca 1. szám alatt. A presszóba a mostani szombathelyi harmincas korosztály már nem járhatott, viszont legendák keringenek róla, hogy fénykorában igazi vendéglátó egység volt, majd a színvonal hanyatlásával egyre inkább késdobáló jellege lett, míg végül bezárt. Évtizedekig állt a saroképület elhagyatva, betört ablakokkal, jobb sorsa várva. Most felébresztik Csipkerózsika álmából, és új élettel töltik meg, ám nem vendéglőként, hanem a Szombathelyi Roma Kisebbségi Önkormányzat épületeként éled ujjá.

Roma önkormányzat épülete
Roma önkormányzat épülete
Bonyhádi Zoltán

Felújítás ott, csere itt

Aki a Körmendi úton sétál, már láthatja, hogy új nyílászárókat kapott a régi Presszó. A felújítást a Savaria Rehab-Team végzi. Egyrészt közmunkások bevonásával, másrészt pedig a saját dolgozóik kivezénylésével. A felújításra egyébként 9,5 millió forintot fordítanak. Bujtás Edit, ügyvezető tájékoztatása szerint már a festést és a burkolást végzik az épületben, május 31-én pedig szeretnék átadni azt a Roma Önkormányzatnak. Akik a felújítást követően átköltöznek ide, az Óperint utca 1-et pedig átadják a Rehab-Teamnek.

Az Óperint utcai épületben pedig – a régi tankönyvbolt helyét is hasznosítva - a Kisebbségi Önkormányzattal cserélve a LOGO Ifjúsági Szolgálat és az Esélyek háza kap helyet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet