Romániai választások: az ellenzéki szociáldemokraták győzelmét jelzi az exit poll

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a voksok mintegy 5,7 százalékát szerezte meg.

A tavaly óta ellenzékbe vonult Szociáldemokrata Párt (PSD) meglepetésszerű győzelmét vetíti előre a parlamenti választásokon a vasárnap esti urnazáráskor közzétett exit poll, amely szerint a PSD másfél százalékponttal megelőzi a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló, kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Pártot (PNL).

A szavazókörökből távozók nyilatkozatai alapján készült becslés a PSD-nek 30,5, míg a PNL-nek 29 százalékos eredményt jósol. A rendszerkritikus USR-PLUS szövetség a voksok 16 százalékára számíthat A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a voksok mintegy 5,7 százalékát szerezte meg. Az exit poll szerint hét párt, köztük egy új nacionalista alakulat, a 5,2 százalékra taksált Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) lépheti át a parlamenti küszöböt.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek