Röpködtek Tállai szájából a nyugdíjasoknak adott milliárdok

Erzsébet-utalvány, rezsiutalvány, nyugdíjprémium, 53. heti nyugdíj – sorolta Tállai András a nyugdíjasok milliárdjait. Arról nem beszélt, hogy a nyugdíjak mennyire leszakadtak a fizetésekről.

A nyugdíjasok az elmúlt négy évben 220 milliárd forint extra kifizetést kaptak, jövőre pedig megindul a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes visszaállítása - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. A lap szombati számában az államtitkár felidézte, hogy a múlt év végén mintegy 2,6 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek postáztak rezsiutalványt, ezt megelőzően 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban kaptak Erzsébet-utalványt az időskorúak.

Ezzel évente 22-26 milliárd forinthoz, négy év alatt összesen százmilliárd forinthoz jutottak a nyugdíjasok. Nyugdíjprémiumot első alkalommal 2017-ben, majd 2018-ban és tavaly is folyósított az állam. Az első évben 27,7 milliárdot, a másodikban 41,2 milliárdot, a harmadikban 52,3 milliárdot, vagyis három év alatt több mint 120 milliárd forintot fordított erre a költségvetés. A kormány számításai szerint 2021-ben már nőni fog a gazdaság, várhatóan 4,8 százalékkal, és ez azt is jelenti, hogy az állam nyugdíjprémiumot folyósíthat. Erre a célra a Nyugdíjbiztosítási Alapban 53 milliárd forintot különített el a költségvetés.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek