Az esernyő a barátunk

Időjárás ma estig.

Többnyire borult lesz az ég, de a Tiszántúlon néhány órás szűrt napsütésre lehet számítani a fátyolfelhők mellett. A Dunántúlon, a Duna vonala mentén és az Északi-középhegység nyugati felén sokfelé várható eső, általában kiadós csapadék hullhat. Keleten kicsi a csapadék esélye. Napközben a keleti, délkeleti szelet még csak kevés helyen, estétől a délkeleti, déli szelet azonban már több helyen kísérhetik erős széllökések. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon végig északi, északkeleti szél lesz jellemző. A legmagasabb nappali hőmérséklet az Alpokalján 7, 9, a Tiszántúlon 17 és 20 fok között valószínű. Késő este 5 és 18 fok között alakulhat a hőmérséklet, a középső országrészben melegebb lehet, mint délután.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek