Rosszul áll az idősek oltása, aligha tartható a kormányzati ígéret

Két hét alatt kellene 850 ezer embert beoltani.

Egyre esélytelenebbnek látszik, hogy a Nagypéntekig hátralévő 16 nap alatt valamennyi 60 év feletti regisztrált megkaphassa a vakcinát, az meg végképp, hogy eleget tegyenek a miniszterelnök ígéretének és 2,4 millióan legyenek addig legalább egyszer beoltva – írja a Népszava.

“Ha a kínai vakcinával is elkezdünk oltani, akkor minden olyan embert, aki eddig regisztrált oltásra, azt húsvétig be is tudunk oltani” – mondta akkor a miniszterelnök, ez 2,4 millió embert jelentene. Ezt februárban nyilatkozta Orbán.

A Népszava cikke szerint erőltetett menetben talán befutható a Nemzeti Népegészségügyi Központ március elején tett 2 millió fős ígérete, de ez nem jelenti azt, hogy alig több mint két hét alatt meg fogja oldani a központi oltásszervező csoport az eddig kimaradt 850 ezer idős ember beoltását.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek