Ruff Bálint: 60-80 ezer név is napvilágot láthat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor

A kancelláriaminiszter arról is beszélt, a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést.

Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor 60-80 ezer név is napvilágot láthat, lesz egy nagy lista arról, hogy kik voltak a rendszer besúgói - nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek.

A szerda reggel közzétett videóinterjúban Ruff Bálint kijelentette: fogalma sincs, hogy lesznek-e a listán olyanok, akik az 1990 utáni tíz-húsz évben fontos gazdasági-politikai szereplőkké váltak. "A számot látom, hogy ez mennyi lesz" - fogalmazott, jelezve, hogy szakmai becslések szerint 60-80 ezer név kerülhet nyilvánosságra.

Az ügynökakták nagyon fontos részei a közös múltnak, lesz benne sok olyan, ami sok családnak szomorúságot fog okozni - nyilatkozta.

Ruff Bálint arról is beszélt, a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést.

Jelezte: folyamatban van a Századvég átvizsgálása, amely az elmúlt tíz évben 20-30 milliárd forint között kapott közpénzt tanulmányírásokra, kutatásokra, egyben jelezte, hogy ebben az ügyben is feljelentést fognak tenni.

A miniszter emlékeztetett, már tettek feljelentést a médiafigyelést "horribilis" összegekért végző Observerrel kapcsolatban, ahogy a Kommentár Alapítvánnyal szemben is, amelynek "huszonmilliárdért vettek ingatlanokat". Hozzátette, a Nézőpont Intézetnek fizetett pénzeket "már adják össze" a kollégái.

A tárcavezető elmondta, reményei szerint még ezen a héten körülbelül száz, úgynevezett háromezres határozat titkosítását feloldják és nyilvánosságra hozzák.

A büntetőjogi felelősséget firtató kérdésre válaszolva jelezte, arról a nyomozó hatóságnak kell döntenie. Mint mondta, minden szerződést aláírt valaki, "a háromezreseket például az akkori miniszterelnök".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet