Ruha nélkül vezetett a kamion elé hajtó sofőr - halottat találtak a férfi lakóhelyén

Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés egy délelőtt felfedezett Veszprém megyei haláleset és a reggeli, nemeskeresztúri halálos közlekedési baleset között, de az eset furcsaságai miatt valószínűsíthető, hogy nem véletlen egybeesésről van szó.

Ahogyan arról délelőtt a helyszínről beszámoltunk Halálos baleset Nemeskeresztúrnál: MAN aszfaltszállító és egy Mitsubishi ütközött 2021. October 20. 10:17 , a 84-es főúton egy Mitsubishi terepjáró váratlanul áttért a szemközti sávba, ahol ütközött a szemből érkező aszfaltszállító teherautóval.

A Mitsubishi vezetője ruha nélkül vezetett, amikor járműve ütközött a teherautóval Nemeskeresztúr közelében
TM/Nyugat.hu

Élő bejelentkezésünkben is elmondtuk, hogy a jármű hirtelen tért át, pont a kamion előtt, azt azonban nem mondtuk el, amit a helyszínen tartózkodóktól korábban megtudtunk: a sofőr ruha nélkül vezetett.

Halálos baleset Nemeskeresztúrnál a 84-es főúton
TM/Nyugat.hu

Ez több dolgot is jelenthet: pl. a 71 éves férfi pszichésen zavart volt, vagy szándékosan választotta ki a teherautót, esetleg olyasmit követett el, ami miatt menekülnie kellett úgy, hogy nem volt ideje felöltözni sem.

A Mitsubishi hirtelen tért át a MAN sávjába
TM/Nyugat.hu

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, azonban időközben kiderült, hogy a férfi lakóhelyén leégett egy ház, amiben egy holttestet találtak.

Az ütközés helye, fém által felmart aszfalttal
TM/Nyugat.hu
A Magyar Közútnak hosszú útszakaszt kellett feltakarítania
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sokkoló