Molnár Anikó, az RTL-es Való Világ és Nagy Ő című műsorok egyik legszőkébbik és legemlékezetesebb szereplője nagyon csúnya képeket töltött fel a közösségi oldalra. Ezeken azt láthatjuk, hogy borzasztó vágást okozott a torkán saját tanítványa. Legalábbis ez derül ki a leírásból.
Szerencsére azonban a rusnya látványt nem pengével, hanem csak a smink csodálatos eszköztárával hozta létre az ügyeskezű padavan.
Ma is vicceskedünk a szalonban
- tette egyértelművé VV Anikó, hogy szó sincs bűncselekményről, csupán engedte az egyik dolgozójának, hogy a maszkmesteri tudását, amit tőle tanult, az ő nyakán kamatoztassa.Így nézett ki az eszköztár, amivel a halloweent is megelőző fake sebesülés készült:
És így nézett ki a végeredmény mozgásban:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!