Ipkovich nem is olyan régen még az egyik szálloda télikertjében köszöntötte a sajtót, mint a város polgármestere, most az egyik, felkapott kávézó volt ennek a helyszíne. Ipkovich ráadásul láthatóan kipihentebb volt, mint korábban éveken át. Később azt is elmesélte, hogy újraindította ügyvédi praxisát, de a hét elejét mindig az országgyűlésben tölti. Aztán beavatott minket abba is, hogy milyen ügyeket vállal szívesen, de ezt most nem részletezzük, hiszen mindez már az ún. kötetlen beszélgetés alatt történt.
Új helyzet van
Szép számmal érkeztek a sajtó munkatársai, általában szerkesztőtől felfelé, jelentős volt az egy négyzetméterre eső főszerkesztők száma is. Ipkovich és párttársai csodálkoztak és örültek is, mondván, régen volt rájuk ennyire kíváncsi a média.
A volt polgármester aztán röviden köszöntött mindenkit, megemlítve, hogy a korábbi sajtónapi rendezvényeken mindig elmondták, 1848-nak a sajtószabadság volt az egyik követelése, később újra és újra előjött mindez, de most már szabad szólás és véleményszabadság van, így szabad a sajtó is. De.
De most új helyzet van, ismét küzdeni kell a sajtószabadságért, az Európai Parlament is elítélte az új médiatörvényt. A sajtószabadság nemcsak a sajtónak, hanem a társadalom szabadságának is fontos. A volt polgármester Pártja nevében együttműködést ajánlott fel, mondván, óvjuk meg közösen értékünket, a sajtó ne legyen a politika játékszere. Hozzátette, egyre több erő és energia kell a pártatlan, objektív sajtó működéséhez, végül pedig kijelentette, bízik abban, hogy csak átmenetileg gyülekeznek a felhők az égen.
Nehéz az öncenzúraVannak azért eszközök...
Nemény András országgyűlési képviselő szerint nehéz úgy újságot írni, hogy közben öncenzúrára vannak kényszerítve az újságírók. Ős is ígéretet tett, ha az újságírók igényt tartanak rá, szívesen megosztják a nyilvános országgyűlési dokumentumokat.
Czeglédy Csaba, városi frakcióvezető viszont nem aggódott ennyire a sajtószabadságért. Azért nem, mert a 21. században már nem lehet korlátozni a sajtót, el is mesélte, hogy az egyik megyei napilap (nem a vasi) főszerkesztője blogon írja meg a véleményét. Vagyis, vannak eszközök az újságírók kezében.
Azért – mint mondta – őt is meglepte a kormány erős központosítási törekvése, és nem tartja túlzottnak a hazai és külföldi reakciókat. Az új alkotmánytervezetben lát pozitívumot is, megfogalmazza ugyanis a közpénzek felhasználásának teljes nyilvánosságát, ami segítheti a sajtó munkáját.
Írjunk ugyanúgy, mint eddig…
Horváth Attila városi képviselő csak annyit jegyzett meg, hogy szerinte jól dolgozik a helyi sajtó, mert nincs köztük olyan, akit ne szidott volna mindkét oldal. Tehát ugyanúgy kell írnunk, mint eddig.
Aztán fellazult a formáció, Ipkovich hozzá is tette, adnak egy kis ajándékot. Mégpedig azt, hogy a következő egy órában nem kell dolgoznunk. Néhányan összenéztünk, dehogynem.