Szombathelyről dobbantott a Sámándob

Az alapkövet Hende Szombathelyen tette le, a világkiállítási pavilon azonban most Karcagra kerül.

Én személy szerint azt remélem, hogy hosszútávon a város egyik jelképévé növi majd ki magát, valahogy úgy, ahogy az Párizsban az Eiffel-toronnyal is megtörtént

- ezt még Hende Csaba, akkori Honvédelmi Miniszter mondta 2014-ben, amikor Szombathelyen elhelyezték a milánói Világkiállítás magyar pavilonjának alapkövét.

A Sámábodként emlegetett pavilon azóta is Olaszországban rostolkol, miután az olasz kivitelező elszámolási vita után lefoglalta, a bíróság később pedig felszabadította.

Hát tuti nem lesz Sámándobunk Szombathelyen
Nyugat.hu

A három szintes, sok kritikát kapott épület azóta is Olaszországban várja jobb sorsát. A 444.hu szúrta ki, hogy a Magyar Közlöny legfrissebb száma azt írja, hogy a pavilont Karcagon helyezi el a kormány, amire pedig újabb 328 millió forint plusz támogatást kap a város.

A Sámándob hazaszállítása 650 millió forintba kerül, így közel egy milliárdot költ el a kormány erre a projektre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet