Már péntek délelőtt is nagy a nyüzsgés a Savaria Karneválon

Kövesse nálunk az idei Savaria Karnevált!

Éppen hogy megvolt az idei Savaria Karnevál megnyitó ünnepsége, és máris túl vagyunk az első estén és éjszakán. Péntek reggel fél nyolc után a Borok utcájában találkozom egy ismerőssel, aki azt mondja, éjjel háromkor már csak pár embert lehetett látni, és amúgy sem voltak sokan este, hiába, másnap, azaz ma még munkanap van.

Reggeli takarítás a karneválon
Szilágyi József (telefonos fotó)

Aztán mutatja, hogy még nem takarítottak itt össze, igaz, nincs túl nagy szemét, főleg a könyöklőkön és asztalokon hagyták ott a nyomaikat a vendégek. De hogy ez meglepő, mert a korábbi években reggelre mindent összetakarítottak.

Reggeli takarítás a karneválon
Szilágyi József (telefonos fotó)

Pár perc múlva aztán a Fő téren látom, hogy ez most is így van, legfeljebb kicsit megcsúsztak. A Fórum színpad előtti teret éppen akkor söpörték össze.

Reggeli takarítás a karneválon
Szilágyi József (telefonos fotó)

A tér többi részén már végeztek, és ez látszik is. Indulhat a második nap.

Reggeli takarítás a karneválon
Szilágyi József (telefonos fotó)
Reggeli takarítás a karneválon
Szilágyi József (telefonos fotó)
Reggeli takarítás a karneválon
Szilágyi József (telefonos fotó)
Reggeli takarítás a karneválon
Szilágyi József (telefonos fotó)

A képekre kattintva galéria nyílik.


Ha távol van Szombathelytől, akkor sem marad le a karneváli felvonulásról!

Érdemes lesz ma is követni bennünket, ha szeretnék tudni, mi történik a, 25. Savaria Karneválon.

Az első jelmezes felvonulás például pénteken 19 órakor kezdődik, és ahogy azt már az elmúlt években megszokhatták, honlapunkon és Facebook-oldalunkon élőben közvetítjük azt, így azok sem maradnak le semmiről, akik esetleg nem tudnak ma este ott lenni Szombathely legnagyobb kulturális eseményén.

így azok sem maradnak le semmiről, akik esetleg nem tudnak ma este ott lenni Szombathely legnagyobb kulturális eseményén.

Részletes program itt Légiós seregszemle, gladiátoriskola, bibliai ételkóstoló - itt a 2026-os Savaria Karnevál teljes programlistája August 12. 16:22 .


Már péntek délelőtt is nagy a nyüzsgés a Savaria Karneválon

Kollégáink pénteken késő délelőtt látogattak ki a Savaria Karneválra. Azért, hogy megnézzék, milyen az élet a korai órákban.

Mészáros D. Zsolt

Meglepődve tapasztalták, hogy már 11 óra körül is nagy a nyüzsgés. A Történelmi Témaparkban például már javában ment a római katonák bemutatója, ami kicsik és nagyok érdeklődését is felkeltette.

Mészáros D. Zsolt

A Tököly utcában ottjárunkkor egy bűvész szórakoztatta az érdeklődőket.

Mészáros D. Zsolt
Mészáros D. Zsolt

De többen voltak, akik csak nézelődni jöttek.

Mészáros D. Zsolt

Dél előtt nem sokkal a Fő téren és környékén is viszonylag nagy tömeggel találták szembe magukat munkatársaink. A városháza elé "felállított" Bajnokok terén például többen kosaraztak, de lehetett vásárolni például Falcós relikviákat is.

Mészáros D. Zsolt

Persze még nem mindenki állt készen a nyitásra, többen csak ekkor nyitották a standot.

A nyüzsgés tehát egy hétköznap délelőtthöz képest nagy, de még nem akkora, mint péntek vagy szombat este. Ami főleg azoknak jó hír, akik a tömeg miatt kerülik a karnevált.

Savaria karnevál 2026 péntek délelőtt
ITT nézheti meg galáriánkat!
Mészáros D. Zsolt

A pénteki nap további eseményeiről a későbbiekben számolunk be.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2026