Savat öntött az ünneplő diákok nyakába egy nő Kecskeméten

A tanár sérült meg a legsúlyosabban, akinek nyakát, hátát és tarkóját is érte a sav.

Az eset még a múlt héten történt Kecskeméten. Ballagó diákok ültek le késő este az egyik pizzéria teraszára volt osztályfőnökükkel, iszogattak, beszélgettek. A pizzéria fölött lakó nő előbb kikiabált az ablakon, hogy takarodjanak onnan, különben önti a kénsavat, majd mivel a ballagók ezt nem vették komolyan, be is váltotta fenyegetését.

A savas támadás helyszíne
Szekeres Szabolcs / Blikk

Az indulatos lakó legalább egy felmosóvödörnyi maró anyagot zúdított a fiatalok nyakába. A sav nemcsak a diákok ruházatát vagy cipőjét marta át azonnal, de nyomott hagyott a ház festésén is.

A legtöbb savat a tanár úr kapta, neki úgy nézett ki a pólója, „mintha sörétes puskával lőttek volna rá”, mondja egy másik diák. A tanáré lett a legsúlyosabb sérülés is, neki a nyakát, a tarkóját és a hátát érte a sav.

A 32 éves nőt a rendőrök őrizetbe vették. A szomszédok viszont szinte hősnek tartják, szerintük itt volt az ideje, hogy valaki végre fellépjen a non-stop üzemelő pizzéria vendégeivel szemben, akik nem hagyják nyugodni a lakókat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló