Schneider Zoltán másodszor is meghódította a kőszegi közönséget

A színész újra elnyerte a Hollósi Frigyes-díjat, a Kőszegi Várszínház pedig már örökös tagként tekint rá.

Másodszor is Schneider Zoltán kapta a Kőszegi Várszínház közönségének elismerését: a színész ezúttal a Jutalomjáték című darabban nyújtott alakításával érdemelte ki a Hollósi Frigyes-díjat.

A díjat minden évben a nézők szavazatai alapján ítélik oda annak a művésznek, aki a várszínház nyári nagyszínpadi előadásában a legemlékezetesebb alakítást nyújtja.

Schneider Zoltán a Holóssi Frigyes-díjjal
Kőszegi Várszínház

Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója a díjátadón azt mondta, hogy Scottie Templeton szerepét korábban Jack Lemmon tette legendássá, Schneider Zoltán alakításával pedig Kőszegen új legenda született.

Mivel a színész már másodszor kapta meg a közönség elismerését, a teátrum vezetése úgy döntött, hogy ezentúl őt is a Kőszegi Várszínház örökös tagjának tekintik.

Schneider Zoltán meghatódva köszönte meg a díjat, külön kiemelve a közönség szeretetét. Mint mondta, ahogy idősödik, egyre közelebb érzi magához Scottie karakterét is.

A színész 2023-ban játszott először Kőszegen, akkor a Miért pont kivi? című előadásban nyújtott alakításáért kapta meg ugyanezt az elismerést. Azóta minden évben visszatér a városba.

„Kőszegre már hazajárok” – mondta korábban Schneider Zoltán, aki szerint sokat gondol Hollósi Frigyesre is, aki tizenhét nyáron keresztül volt a várszínház meghatározó művésze.

A Hollósi Frigyes-díjat 2022-ben alapította a Kőszegi Várszínház a névadó színművész emlékére.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra