Íme az idei Semmelweis-nap kitüntetettjei

Több egészségügyi dolgozó munkáját is díjazták Szombathelyen, a városháza nagytermében.

"Pro Sanitate Savariae" Életműdíjban részesült Dr. Masát Péter, aki 1974-ben szerzett orvosdoktori diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, majd 1981-ben csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsgát, 1983-ban klinikai onkológiai szakvizsgát szerzett. Első és egyetlen munkahelye a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház. Főállása mellett és nyugdíjas éveiben is gyermek háziorvoslást végez Ikerváron, de helyettesítést is vállal. Gyermekosztályon találta meg érdeklődési körét, ahol daganatos betegeket gyógyíthatott. A Markusovszky Oktatókórház gyermekonkológiai részlegének megteremtője, vezetője volt. Tagja a Nemzetközi Gyermekonkológiai Társaságnak és még számos tudományos körnek. Tudományos munkásságát és szakmai publikációi több gyermek-onkológiai szakkönyvben megjelentek.

Korábbi kitüntetései 2007.- Vas Megyei Prima Díj, 2009.- Év vasi embere, 2021.- Életműdíj, 2026.- Boldog Battyhány László-díj.

„Pro Sanitate Savariae” Életműdíj adományozható annak az egészségügyi dolgozónak, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – kiemelkedő gyógyító-megelőző munkájával és életével a város polgárai, valamint az egészségügyben dolgozók körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente legfeljebb egy személy kaphatja meg.

Semmelweis napi díjátadó a városházán 2026
Nézze meg galériánkat a díjátadóról!
Mészáros D. Zsolt

"Szombathely Egészségügyéért"-díjban részesült Dr. Nagy Rita és Dr. Jánk Ottó. A díj adományozható annak az egészségügyi dolgozónak, aki kiemelkedő munkájával segítette a város egészségügyének fejlődését. A díjat évente legfeljebb kettő személy kaphatja meg.

Dr. Nagy Rita 2006-ban végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános orvosi karán. Majd tovább folytatta tanulmányait, 2013-ban belgyógyászat szakvizsgát, 2020-ban endokrinológus szakvizsgát tett. 2008. december 1-től a Szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház dolgozója lett. Munkáját főként az Általános Belgyógyászati Osztályon végzi, emellett a Nukleáris Medicina Osztály munkáját is támogatja. Korábbi kitüntetései: 2016.- Kórház Kiváló Orvosa, 2025.- Csillag József Emlékérem.

Dr. Jánk Ottó 1998-ban szerezte orvosi diplomáját. 2015-ben belgyógyászatból, 2020-ban háziorvostanból tett sikeres szakvizsgát. 2015 óta látja el Gencsapáti és Perenye községek felnőtt háziorvosi feladatait. Szintén 2015-ben csatlakozott az Országos Mentőszolgálat, majd Szombathely Város Önkormányzatának üzemeltetésében működő orvosi ügyeleti rendszerhez, ahol a kezdetektől fogva emelt óraszámban, magas szakmai színvonalon, lelkiismeretesen lát el ügyeletes orvosi feladatait. Ezzel Szombathely és környékének ügyeleti időben történő egészségügyi alapellátásának egyik biztos hátterét adta. A vele együtt dolgozó kollégákkal jó viszonyt ápol, a páciensekkel türelmes, empatikus, holisztikus szemléletet képvisel gyógyító tevékenysége során. 2024 óta táppénzes felülvizsgáló főorvosi feladatokat is ellát.

Semmelweis napi díjátadó a városházán 2026
Az idei díjazottak
Mészáros D. Zsolt

"Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért"-díj - I. fokozatában részesült Dr. Patakiné Dr. Hamza Eszter és Máté Csabáné. A díj adományozható annak az egészségügyi dolgozónak, aki több éven át kiemelkedő munkát végzett. A díj két fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja meg.

Dr. Patakiné Dr. Hamza Eszter a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1993-ban szerzett orvosi diplomát summa cum laude minősítéssel. Ezt követően a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház II. Belgyógyászati Osztályán helyezkedett el, ahol 1998-ban tett belgyógyászatból szakvizsgát. 2004. januárjától a Vasútegészségügyi NK KFT. szombathelyi divíziójának belgyógyászati szakrendelésén dolgozik. 2006-ban megszerezte a Magyar Diabetes Társaság diabetológus orvosa minősítést. Ezt követően már diabetológiai szakápoló és dietetikus bevonásával akkreditált diabetológiai szakellátóhely orvosaként végzi a gyógyító tevékenységet. A diabetológiai licence vizsgát 2014-ben tette le, még ebben az évben főorvosi kinevezésben részesült. A doktornő által ellátott szakrendelésen 1-es és 2-es típusú, valamint terhességi cukorbetegek ellátásával is foglalkoznak. Korábbi kitüntetései: 2015. -Dr. Oblidál Zoltán emlékplakett.

Máté Csabáné 1986. júniusában a szombathelyi Enztbruder Dezső Egészségügyi Szakiskolában általános ápoló és asszisztens végzettséget szerzett. Még ebben az évben kezdett dolgozni a Markusovszky Oktatókórház Transzfúziós Osztályán. Munka melletti továbbtanulással érettségizett 1989-ben, majd haematológiai asszisztensi képzettséget szerzett 1992. júniusában. Az Országos Vérellátó Szolgálat megalakulásával a Transzfúziós osztály dolgozói az OVSZ munkatársai lettek 2000-ben. A vérellátás minden területén dolgozott. 2013-tól intézetvezető asszisztensi pozícióban végezte munkáját. Jelenleg nyugdíjba készülődik. Korábbi kitüntetései: 2017.- OVSZ főigazgatói dicséret, 2023.- OVSZ „ Pro sanguine Díj” ezüst fokozat.

"Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért"-díj - II. fokozatában részesült Máté Martin, Kovácsné Horváth Andrea, Padosné Németh Judit és Pécsi Istvánné. A II. fokozatot évente legfeljebb négy személy kaphatja meg.

Semmelweis napi díjátadó a városházán 2026
Sok-sok képünk van a városházi ünnepségről
Mészáros D. Zsolt

Máté Martin 2012-ben kezdte meg munkáját az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezet Vas Vármegyei kirendeltségén. 2014-ben megszerezte mentőápolói képesítését. Kezdetben Vasváron, majd a Szombathelyi Mentőállomáson teljesít szolgálatot. 2023-ban ügyeleti telephelyvezető megbízást kapott. Megszerzett tudását évek óta oktatóként is továbbadja az új dolgozóknak. Önkéntes tevékenysége során laikus újraélesztést, elsősegélynyújtást oktat, mentési bemutatókon vesz részt. 2025-től Vármegyei főápolói feladatokat is lát el. Korábbi kitüntetései: 2024-Miniszteri Elismerő Oklevél.

Kovácsné Horváth Andrea 1993-ban szerzett általános ápoló és általános asszisztensi végzettséget az Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolában. Rövid ideig dolgozott az Országos Vérellátó Szolgálatnál a donor osztályon, majd a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban helyezkedett el. 1996-ban röntgenasszisztensi képzést végzett. 2022-től a Vasútegészségügyi NK KFT. szombathelyi rendelőintézetében végzi munkáját. 2019-től a Vasútegészségügyi NK KFT. szombathelyi divíziója radiológiai szakrendelésein ő látja el a sugárvédelmi megbízott feladatokat is.

Padosné Németh Judit tanulmányait Szombathelyen a Rudas László Közgazdasági Szakközépiskolában végezte számviteli- gazdálkodási szakon, ahol képesített könyvelő, vállalati tervező, statisztikus képesítést szerzett. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán technika szakos tanárként végzett. Vállalkozás szakon és államháztartási szakon megszerezte a mérlegképes könyvelői szakképesítést, valamint adótanácsadói végzettséget szerzett. Első munkahelye a Sylvester János Nyomda, majd könyvelőirodában dolgozott, ezt követően a Szombathelyi Dési Huber István Általános Iskola, majd a Váci Mihály Általános Iskola titkára lett. Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központban 2012-ben állt munkába gazdasági igazgatóhelyettesi munkakörben. A gazdasági integráció nyomán 2015. április 1. napjától lett jelenlegi munkahelyén a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális GESZ-nél pénzügyi csoportvezető.

Pécsi Istvánné a Szombathelyi Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolában folytatott tanulmányokat, ahol általános ápoló és általános asszisztens végzettség megszerzésével zárta tanulmányait. Fogorvosi asszisztensi szakképesítést szerzett. Első munkahelye 1977-ben Répcelakon volt, fogorvosi körzetben közalkalmazottként dolgozott. Szombathelyen 1981-től fogászati alapellátásban szakdolgozóként közalkalmazotti, majd munkaviszony keretében alkalmazotti jogviszonyban látta el feladatát. Jelenleg dr. Bálint Edina fogszakorvos alkalmazásában végzi közfinanszírozott rendelőben, fogászati asszisztensként munkáját. A szombathelyi Fogászati Ügyelet feladatellátásában ugyancsak 1981 óta vesz részt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet