Ma délután döntött a Győri Városi Bíróság annak a három fiatalnak az előzetes letartóztatásba helyezéséről, akiket a soproni kettős gyilkosság végrehajtásával gyanúsítanak. A bűnbanda fejének számító V. Rolandot előzetes letartóztatásba helyezték, két társa fellebbezett, ezért esetükben jövő héten várható határozathozatal. Rendőrségi kihallgatásuk alatt 25 korábban elkövetett különböző bűncselekményt ismertek be, ezeket 2010 óta követték el. Betörtek, raboltak, több esetben fegyverrel is.
A három diák egy soproni faipari középiskolába jár ahol osztálytársak, most azzal gyanúsítják őket, hogy kedden este előre kitervelten „kivégzés-szerűen” megölték Szántó Sándort, a soproni lövészklub elnökét, majd az ő egyik barátját is, aki a bűncselekmény közben a helyszínre ért. Mindhárom fiúról úgy tudták ismerőseik, hogy rendezett, normális körülmények között élnek, egyikük – aki egyébként öt nyelven beszél -, állítólag kifejezetten jó módban élt. A fiúk Csornán, Vámosszabadiban, illetve Hidegségen laknak, innét jártak be Sopronba.
Kedden este az egyik fiú aki a lövészklub tagja, bejelentkezett a soproni lövészklubba, hogy ott egyik társával célba lőjenek. Felragasztották a céltáblákat, majd több tár kilövése után egyszer csak a fiú hátra fordult és fejbe, arcon, majd nyakon lőtte a lövészklub elnökét, aki ettől a földre esett, ezután a fiatal fiú odalépett a földön fekvő férfihoz és egy lövéssel gyakorlatilag kivégezte. A két fiú kutatni kezdett, fegyvereket és pénzt kerestek, ezek a későbbre tervezett komolyabb rablásokhoz kellettek volna nekik. Harmadik társuk ez idő alatt kint őrködött.
A kutatás közben a helyszínre érkezett a klub elnökének egyik ismerőse, akik lőszert hozott. Ő számon kérte a fiúkat, hogy miért csak ketten vannak felügyelet nélkül a lőtéren. Válasz helyett őt is három lövéssel meggyilkolták, majd elvették tőle a nála lévő 650db lőszert. A fiúk a két holttestet az egyik helyiségben egy paraván mögé rejtették, majd a helyszínről két éles lőfegyverrel, 70.000Ft-tal , 650db lőszerrel és a lőtérnaplóval távoztak. A lőtérnaplót később megpróbálták elégetni, majd egy patakba dobták azokkal a lőszerekkel együtt, amik nem az elrabolt pisztolyhoz valók voltak.
A lőszereket hozó férfi a lőtérhez 13 éves lányával érkezett, ő az autóban várt apjára. Másfél órás várakozás után a lány felhívta édesanyját, hogy az apja még mindig nem jött vissza, ezért a nő a helyszínre ment, és egy cetlit hagyott az autó ablakán hogy hazavitte a lányt. Mivel a férfi még késő este sem érkezett haza, ezért felesége néhány ismerősét felhívta, hogy nem tudnak-e arról, hogy hol van a férfi. Az ismerősök mentek a lőtérre utánanézni, ekkor fedezték fel a holttesteket.
A rendőrök először a lövészklub tagjai között kezdték keresni a lehetséges tettest mivel a lőtérnapló is eltűnt a helyszínről, így mindössze 80-100 főre csökkent a kör. Mivel egy szemtanú egy fiatal férfit látott a helyszín közelében, ezért behívták V. Rolandot a rendőrségre, aki ellentmondásokba keveredett a kihallgatása során, emiatt vitték be az iskolából két társát is, akik végül részleges beismerő vallomást tettek.
A rendőrök házkutatást tartottak, ennek során egy tavalyi bolt kirablásához használt símaszkot és egy gáz-, riasztó fegyvert is megtaláltak, ezen kívül légpuskát, kispuskát és lőszereket is találtak, amik szintén bűncselekményből származnak. V. Roland, a mostani gyilkosságok ötletgazdája korábban már többször meglopta ismerőseit és rokonait is, a megszerzett pénzt tankolásra illetve kaszinózásra költötte. A rendőrség most előre kitervelten, nyereségvágyból több emberen elkövetett emberöléssel gyanusítja őket.