Kőszeget, Sopront és a Nyugat-Dunántúl határmenti részét is elcsatolná a német AfD ifjúsági vezetője

Ráadásul német enklávékat alakítanának ki a svábok lakta dunántúli területeken.

Ijesztő térképet posztolt az X-en Luca Moritz Strauss, az AfD ifjúsági vezetője nemrég.

A szélsőjobboldali AfD jelenleg Németország legerősebb pártjának számít, a poszt olyan nagy hullámokat vetett, hogy a politikusnak törölnie kellett azt.

Forrás: X / NEXTA

A térkép Magyarország egy részét is német területként jelöli meg sok más országéval együtt. „A német egység azt jelenti, hogy az összes német egy országban él, Németországban” - írta a poszthoz Luca Moritz Strauss, és ennek megfelelően Ausztriát, Luxemburgot egy az egyben Németországhoz csatolná, ahogy Svájc nagy részét is.

De Franciaországból, Olaszországból, Belgiumból, Lengyelországból és Magyarországból is csatolna el területeket. Magyarországból Kőszeget és térségét, Sopront és környékét, az egész Fertő-tavat tenné a német birodalom részévé.

A térkép szerint kisebb német enklávékat is kialakítanának a svábok lakta dunántúli területeken, így a Balatontól északra, Veszprémtől egészen Tatabányáig, valamint Baranya megye nagy részén, a Mecsekben, Pécsett és térségében.

Strauss azóta lemondott az AfD ifjúsági szervezetében betöltött vezetői tisztségéről.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet