Sósav gőzölög Budapesten

Vonatforgalmat is állítottak le miatta.

Leállították a vonatközlekedést a kunszentmiklósi vonal Soroksár és Dunaharaszti közötti szakaszán szombatról vasárnapra virradó éjszaka, mert a soroksári konténerterminálon veszélyes anyag szivárog - közölte a MÁVINFORM.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy sósavtartály gőzölög a Budapest XXIII. kerületi telephelyen. Biztonsági okokból a közeli vasúti vágányon a forgalmat leállították, amíg az anyagot átfejtik egy másik tartályba.

Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat, a katasztrófavédelmi mobil labort, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották. A veszélyhelyzet megszüntetésben a MÁV vegyi elhárító egysége szintén részt vesz.

A MÁVINFORM közlése szerint emiatt pótlóbuszokra kell átszállniuk az utasoknak már az első hajnali járatindulástól kezdve Soroksár és Dunaharaszti között. Az előzetes tájékoztatás szerint ez a közlekedési rend egész vasárnap érvényben marad. A kunszentmiklósi vonalon az átszállások miatt hosszabb eljutási időre kell számítani. - írja az autoszektor.hu honlap.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek