Befejezték a kőszegi síugrók

Öt nyári versenyt tudhatnak maguk mögött a fiatal vasi sportolók. Íme az eredmények.

Lezárult a nyári versenyszezon a kőszegi síugrók számára. Az egyesület versenyzői – az ESV Mürzzuschlag közreműködésének köszönhetően – már évek óta az ausztriai Steiermark régió területi bajnokságban szerepelnek.

A vasiak öt versenyen, Ramsauban, Murauban, Rottenmannban, Mürzzuschlagban és Eisenerzben tették próbára tudásukat.

A gyerekek a nyári időszakban a síugrás mellé párosuló terepfutásban is indultak. Ennek eredménye adja az északi összetett (NK) elnevezésű verseny eredményét.

Eredmények:

Név Korcsoport Össz. induló Síugrás helyezés Északi összetett helyezés
Kelemen Dávid Gyermek I. 10 9. 9.
Molnár Flórián Gyermek II. 20 2. 1.
Haiszán Bálint Gyermek II. 20 5. 3.
Molnár Kristóf Serdülő I. 36 9. 6.
Reymeyer Tamás Serdülő I. 36 12. 8.
Kelemen Péter Serdülő I. 36 7. 7.
Vörös Virág Serdülő női 5 2. 1.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport