Banks parádé a Nyíregyháza ellen

Az amerikai légiós 35 pontot szórt a Nyíregyháza ellen, nagyban hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a Körmend ismét nyerni tudjon. Hencsey Tamás ezzel túlteljesítette az elvártakat, négy meccsből négyet megnyert, így továbbra is ő maradhat a piros-feketék vezetőedzője.

Döcögős kezdés

Egy laza edzőmeccshez hasonló hangulat uralkodott a körmendi sportcsarnokban a Nyíregyháza elleni mérkőzés előtt. A szurkolók kötelező győzelmet vártak kedvenceiktől, ez érezhető volt. Ennek ellenére a mérkőzés elején sikerült meglepetést okoznia a vendégeknek.

A fehér mezes körmendiek az Archie, Manix, Banks, Fodor Gergely és Bialek összeállításban kezdték a találkozót. Az első kosár a kanadai idegenlégiósnak, Manixnak köszönhetően a körmendi oldalon esett, ám hamar jött rá a válasz a másik oldalról Savictól. Aztán jött Banks, aki egy hatalmas zsákolással jelezte, hogy ő is ott van a pályán, erre a másik „nagy öreg”, Sitku Ernő vágott egy triplát. Így ment az oda-vissza pontgyártás egészen az ötödik percig. Akkor aztán behúzta a féket a Körmend és 18-8-ra engedték meglépni a vendégeket. Banks remek teljesítménye kellett ahhoz, hogy ne tudjanak jobban meglépni Sitkuék, hiszen rajta kívül egyedül Fodor Márton tudott mezőnyből kosarat szerezni a piros-feketéknek. A negyed utolsó megmozdulása is az amerikai nevéhez fűződik. Fodor Gergely kipattanó tripláját parádés mozdulattal pöckölte vissza a gyűrűbe. Ekkor azonban felszisszent a közönség, a parkettről felálló Banks ugyan is bebicegett az öltözőbe.

A második negyed kezdetére Banks visszaült a kispadra, ám a bal térde továbbra is jegelésre szorult. A játék persze folytatódott tovább. A fehér mezesek még mindig nem tudták megfordítani a meccset, a Nyíregyháza továbbra is tartotta magát, főleg Savicnak köszönhetően. Négy perc után aztán visszatért a parkettre Banks, aki a fiatal centert, Tóth Gergelyt váltotta. A légiós két perc alatt dobott hét pontot, majd Fodor Márton szórt két triplát, így már egy ponttal vezetett a Körmend. A közönség pedig hatodik emberként bíztatta övéit. Nem sokáig vezettek azonban a házigazdák, mert Sitku találatával ismét a másik oldalra billent az előny. De akkor aztán megint beindult Banks és az ő négy, valamint Bialek két pontjával öt pontos körmendi vezetéssel mentek pihenni a csapatok.

Biztos folytatás

A szünetben Archiet Fodor Márton váltotta. Akár csak a feldobás után, most is Manix szerezte a félidő első kosarát. Majd ismét Banks dobott pontot, ráadásul Sitku faultota is, így egy ráadás büntetővel is jöhetett az amerikai. A kosár jó, már nyolc pont volt a körmendi előny. Bialek kettese után pedig felzúgott a „Tíz! Tíz! Tíz!” a közönség soraiból. Ebből azonban hamar öt lett, Burton és Sitku pontjainak köszönhetően. Fodor Gergely próbált meg kosárra törni, ám Siska faultolta. A körmendi klasszis azonban mindkét büntetőt kihagyta. A vendégek sem tudtak kosarat szerezni a lepattanóból, mert Manix szabálytalankodott Savic ellen, igaz a szlovén légiós büntetőkkel jöhetett. Nem hibázott, mindkétszer betalált. Egy Banks szabaddobás és zsákolás, valamint egy Manix kosár után ismét tíz pont volt a Körmendnek. A negyedből még Fodor Gergely és Archie hárompontosai és néhány Manix dupla maradt hátra. A záró negyedet tizenhárom pontos előnnyel várták a vasiak.

George Banks 35 pontig jutott
Lovagi Milán

Booker kosara nyitotta az utolsó etapot. Aztán Fodor Gergely villant párat, majd a csapat kapitánya, Trummer is betalált a hárompontos vonalon túlról. Máris tizenhét pont volt a hazaiak előnye. Időt kért Kmézics edző. Azonban ez sem segített a Nyíregyházán. Sitku dobást hibázott, amiből Banks szerzett kosarat. Hegedűs elrontott ziccerét pöckölt be. Négy perccel a vége előtt Trummer és Hegedűs is kosarat szerzett, sőt Trummer ismét szórt egy trojkát, huszonkét pontra nőtt a különbség. Két perc volt hátra, amikor Hencsey edző Keresztest küldte a pályára Banks helyett. A lesétáló légiós pedig hatalmas tapsot kapott a publikumtól. A végén még egy Keresztes zsákolás is belefért, a közönség pedig örülhetett a győzelemnek a Körmend idei utolsó hazai mérkőzésén.

Egy kis statisztika

A mérkőzés abszolút MVP-je a Körmend játékosa, George Banks volt. A légiós 35 pontot dobott, 7 védő és 6 támadó lepattanót szedett össze, valamint 2 labdát szerzett, amivel összesen 53 VAL pontot gyűjtött. A másik oldal legeredményesebbje Brane Savic volt. Ő 19 pontot dobott, 2 lepattanót szedett és 8 gólpasszt osztott ki, ezzel 26 VAL pont áll a neve mellett.
Érdekesség, hogy a büntetők és a hárompontosok is jobban mentek Nyíregyházának, mint a Körmendnek. Amíg a házigazdák 27-ből 18-at dobtak be - ami 67 %-nak felel meg - addig a vendégek 17-ből 12-őt, ami 71 %-ot jelentett. A hárompontosokat a nyírségiek 38 %-os pontossággal (9/27) dobták, szemben a hazaiak 24 %-val (6/25).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport