Stabilan tartja az előnyét a Tisza Párt a Fidesszel szemben

De kevesebben számítanak Magyar Péterék választási győzelmére, mint a nyáron.

Nem csökkent a Tisza Párt jelentős előnye, bár kevesebben számítanak Magyar Péterék győzelmére, mint a nyáron - derül ki a 21 Kutatóközpont októberi felméréséből, amit a 24.hu közölt.

A mérés szerint a teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók között 10, a biztosan részt vevő pártválasztóknál 18 százalékpont a Tisza Párt előnye a Fidesz előtt. Az eredmények azt mutatják, hogy augusztushoz képest csak hibahatáron belül változtak a számok.

Úgy tűnik, hogy az utóbbi hónapok során beállt erre a szintre a két nagy párt tábora, a Tisza például egymást követő harmadik mérésben bizonyult 48 százalékos pártnak a biztos szavazó pártválasztók között, a Fidesz 38 százalékát pedig már április óta mutatják az adatok.

A többi párt esetében sincs nagy ingadozás, mégis egyre markánsabban rajzolódik ki a Mi Hazánk küszöb feletti, a DK és az MKKP küszöb alatti pozíciója írják.

A Mi Hazánk az előző két mérésben 7, most 8 százalékon áll a pártválasztók között (a biztos szavazó pártválasztók között 6 százalékuk van), a DK és az MKKP viszont egy-egy viszonylag erősebb hónap kivételével az összes többiben a 2–3 százalékos sávra állt be az idei kutatásokban.

Kevesebben számítanak ellenzéki győzelemre

Az intézet júniusi mérése szerint a nyár elején 36 százalék a Tisza, 32 százalék pedig a Fidesz győzelmét tartotta valószínűnek. Októberre ez megfordult: a Tisza győzelmére 32 százaléknyi választópolgár számít, a Fideszére viszont 34. A kérdésre „nem tudom”-mal válaszolók aránya 32, illetve 34 százalék volt a két mérésben.

A kormánypártiak és a tiszások elsöprő többsége továbbra is bízik a saját pártjának a sikerében, ám a Tisza Párt számára semmiképp sem tekinthető pozitív fejleménynek, hogy 4 százalékponttal csökkent az ő győzelmükre számítók aránya.

Ugyanakkor még a mostani számsor is egészen más hangulatról árulkodik, mint amit az előző parlamenti választási kampányban tapasztaltunk: 2021 december elején a Medián mérése szerint 63 százalék számított kormánypárti győzelemre, és mindössze 23 százalék ellenzékire - írja a 21 Kutatóközpont elemzése.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet