Veszélyes játék – Elforgatták a stoptáblát

Így most nem figyelmeztet a keresztező főútvonalra. Számítunk Olvasóink segítségére, derítsünk fel minél több hasonló esetet.

A fotó Siófokon készült, egy ott nyaraló olvasónk küldte el nekünk. A tábla a városon átvezető, négysávos 7-es út és egy alsóbbrendű utca kereszteződésében áll, közvetlenül a polgármesteri hivatal mellett. Eredetileg az volt a célja, hogy az alsóbbrendű úton érkezőket figyelmeztesse arra, hogy útjukat egy nagy forgalmú, felsőbbrendű út keresztezi.

Éppen az ellenkező irányba néz a tábla
Nyugat.hu

Így viszont nem sok értelme van, ráadásul veszélyes is, hiszen pontosan az ellenkező irányba forgatta el a vicces kedvű tettes. Olvasónk azt írja, hogy legalább öt napja áll így a tábla, az illetékeseknek nem tűnt fel, pedig térfigyelő kamera is van a kereszteződésben, errefelé járnak a városháza munkatársai, és a közelben van a közterület-felügyelők irodája is.

Hasonló módon elforgatott táblát valószínűleg sokan láttak már. Mi most arra kérjük olvasóinkat, ha hasonlót tapasztalnak, fotózzák le, és a fotót - egy kis leírás kíséretében – küldjék el nekünk. Címünk: kontaktunk_KUKAC_nyugat_PONT_hu_PONT_

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet