Ön Vas megyei képviselőjelöltként felszólalt a Tisza Párt szegedi rendezvényén szombaton. Látszott, hogy Lázár János korábbi kijelentése mélyen érintette és bántotta, de az ügy így országos ismertséget is hozott Önnek. Vannak ennek jelei?
Vannak olyan szituációk, amelyeket az ember szívesen elengedne. Ez is ilyen. Lázár miniszter a buszon mellette ülő államtitkárának Ágh Péternek - jelenleg a Vas 2. képviselője - kampányát igyekezett „megtolni”. Eközben hangzott el az ominózus mondat, melyben engem leszlovákozott.
Nem csak engem bántott meg ezzel, hanem azt a több százezer határon túl született, illetve ott élő magyart is, akik a történelem alakulása miatt lettek más ország polgárai. A szituációból kiderült, hogy a Fidesz prominense hogyan tekint ránk, akik nem az anyaország területén születtek. Akiktől azt várja a Fidesz, hogy rá szavazzanak, de egyéb esetekben csak szlovákok, románok, szerbek, ukránok.
Tény, hogy Lázár János kijelentése hirtelen országos ismertséget hozott számomra, azonban erre nem így óhajtottam szert tenni. Rengeteg ember biztosított a támogatásáról itthonról és külhonból is. Elképesztő erőt ad ez a további munkához.
Tegyük tisztába az Ön helyzetét. Hol született, mikor jött Magyarországra, mikor vette fel a magyar állampolgárságot?
Szlovákiában születtem 1986-ban Tőketerebes városában és Sátoraljaújhelytől 20 km-re, Bodrogszentmárián nőttem fel. Magyarországra 2009-ben költöztem egy munkalehetőség kapcsán és azóta is itt élek és dolgozom. A magyar állampolgárságot idén tavasszal kérvényeztem, a hivatalos állampolgársági esküt november 10-én tehettem le.
Ellenfelei azért is támadják, mert megtartotta a szlovák hangzású nevét. Nem tervezte, hogy magyarosítja?
Hogy miért tartottam meg a nevemet? Ezzel a névvel születtem. Ezt örököltem a szüleimtől. Ezen a néven ismernek a szlovák, cseh és magyar barátaim, munkatársaim, üzleti partnereim. Nem hiszem, hogy az -ová nélkül nagyobb magyar lennék!
Ön jelenleg önkormányzati képviselő Sárváron. Miért lépett be a politikába?
Olyan a mai közélet, hogy a politika mindent átjár. Beleavatkozik a hétköznapi életünk minden szegletébe. Mindig is érdekelt az engem körülvevő világ, figyeltem a történéseit. Tíz éve vagyok politikailag aktív Sárváron, ekkor kerültem közel a sárvári ellenzéki mozgalomhoz.
Először csak megfigyelő voltam, majd önkormányzati képviselő-jelölt lettem, mert rájöttem, hogy azokon a dolgokon, amelyek nem tetszenek, csak akkor tudok változtatni, ha ehhez társul az is, hogy a döntésekben aktívan részt tudok venni. Most a Tiszánál is ezt látom, ha egy emberséges és működő Magyarországot szeretnénk, ahhoz olyan szituáció kell, hogy ott tudjunk lenni a döntések meghozatalánál.
A Tisza Párt jelölt-jelöltjeinek kiválasztása nem a nagy nyilvánosság előtt zajlott. Jelentkezett vagy felkérték?
Valószínű, hogy az önkormányzattal és a helyi civil szervezettel kapcsolatos munkámra figyeltek fel, amikor kaptam egy megkeresést, hogy jelentkezzem a jelöltállításra. Ismerve a helyi Tisza-sziget munkáját, igent mondtam az invitálásra, tudva, hogy legalább fél tucatnyi jelölt-jelölt van a választókerületben. Tetszett az a profizmus, ahogy a Tisza kezelte a jelöltállítási folyamatot. Tudtam, hogy van mögöttem két lelkes helyi csapat is, a Nádasdy Tisza-sziget és az ellenzéki civil egyesületem.
A vasi 2-es választókerületi jelölt-jelölt társa, Németh Martin azt állította, hogy rágalomhadjárat indult ellene és feljelentést is tett. Mi történt? Milyen a kapcsolata Németh Martinnal?
Martinnal személyes jó kapcsolatom van, nagyon tehetséges fiatal politikusnak tartom. Sokat dolgozott és a mai napig dolgozik azért, hogy a választókerület Tiszás győzelmet arasson. Politológus, aki a tanult szakmáját jól tudná kamatoztatni. Sajnálom, hogy Martinnak ezt kellett átélnie. Manapság az interneten rengeteg negatív komment, vádaskodás ér egy közszereplőt.
Személy szerint elítélek minden ilyen lejáratást és támadást, mert nem szabadna, hogy ilyen legyen a mai közhangulat és a köznyelv. A Tisza azért küzd, hogy egy emberséges, szolidáris és egymásnak segítő társadalmat építsünk a jövőben, ahol nem egymás farkasai, hanem szövetségesei és segítői vagyunk.
Ismeri Ágh Pétert, a körzet fideszes képviselőjét és képviselőjelöltjét? Találkozott vele mostanában?
Természetesen néhány rendezvényen találkoztunk már és bemutatkoztunk egymásnak.
A mandátumbecslések szerint Vas megyében az 1-es körzetben, azaz Szombathelyen van esélye a Tisza Pártnak. Ön hogyan látja a saját esélyeit?
Tavaly az önkormányzati választáson egy olyan körzetben indultam ellenzéki jelöltként a Sárváriakért Egyesület színeiben, ahol két évtizede fideszes képviselő volt a győztes. A kampány előtt nem sokan tettek volna a győzelmemre. Én a befektetett munkában és elhivatottságban hiszek.
A mostani választási körzetünk – Vas 2. – hagyományosan Fidesz-támogató, úgy, mint az a sárvári önkormányzati körzet is, ahol győztem. Van már egy „recept” a győztes kampányra, van mögöttem egy óriási Tisza-támogatás és rengeteg lelkes önkéntes aktivista. Ha Sárváron sikerült győzni, miért ne sikerülne Észak-Vas megyében?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!