Előző kocsinak hajtott a Golf - Két súlyos sérült Gasztonynál

Megállt a STOP táblánál, de nem vette észre a jobbról érkező, előzésben lévő Suzukit egy Golf vezetője a 8-as főúton. A Suzuki árokba csapódott, két utasa súlyosan megsérült.

Körmend felől Szentgotthárd irányába tartott egy Suzuki a 8-as főúton. Gasztony magasságában a sofőr egy jármű előzésébe kezdett, amikor neki balról egy VW Golf kanyarodott a főútra. A mellékútról érkező autó a bal elejével ütközött a Suzukival, ami ettől irányíthatatlanul csapódott bele a bal oldali árokba. A Suzuki két utasa súlyosan megsérült.

Körmendi tűzoltók siettek a bajbajutottak segítségére
Körmendi tűzoltók siettek a bajbajutottak segítségére
Tánczos Mihály

A VW Golfban utazóknak az ijedtségen kívül nem esett baja. A Golf anyósülésén ülő férfi a nyugat.hu-nak elmondta, egy kis döccenést érzett csak az ütközéskor, akkor még nem sejtették, hogy nagy a baj. A körmendi férfitől megtudtuk, hogy rokonlátogatóban voltak Gasztonyban és mivel ő ivott alkoholt, ezért már nem ült volán mögé. Felesége vezetett, aki megállt a STOP táblánál és elnézett jobbra, majd balra, majd jobbra kanyarodott a főútra. Ekkor azonban már ott volt az előzésben lévő Suzuki is. Az ütközés után a Golfban utazó férfi folyamatosan érdeklődött a sérültek állapota felől.

A Golfnak csak a bal eleje sérült, a Suzuki az árokba csapódott
A Golfnak csak a bal eleje sérült, a Suzuki az árokba csapódott
Tánczos Mihály

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Amellett, hogy a Golf vezetője figyelmetlenül kanyarodott ki a főútra a rendőrök kíváncsiak arra is, hogy a Suzuki vezetője mekkora sebességgel közlekedett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló