Nem reagált a külvilágra a Suzuki sofőrje – súlyos baleset Újkérnél

Az autó utasa egy koccanás után szembesült azzal, hogy a volánnál ülő édesapja rosszul van.

Az elsődleges adatok alapján rosszullét miatt történt baleset Újkér közelében, a 84-es főúton, 2022.november 8-án.

Sopron felől Hegyfalu irányába tartott egy Suzuki személyautó, amely érintőlegesen ütközött egy Volkswagen személygépkocsival. A csak kisebb rongálódással járó koccanás után a balesetet okozó jármű lassítás nélkül továbbhajtott.

Rosszul lett a sofőr - súlyos baleset Újkérnél, a 84-es főúton
TM/Nyugat.hu

Úgy tudjuk, hogy az 50 év körüli sofőr mellett ülő 14 éves lány ekkor szembesült azzal, hogy édesapjával valami gond van. A férfi nyitott szemmel ült a volánnál, de nem reagált a külvilág ingereire, így a lánya szólongatására sem.

A kisbusz vezetője az árok felé kormányozta a járművét, hogy elkerülje az ütközést a szemből érkező Suzukival
TM/Nyugat.hu

Az autó ezután áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol félfrontálisan ütközött egy szemből érkező, szabályosan közlekedő Opel kisbusszal, amelynek a vezetője már az árok felé kormányozta a gépjárművét, hogy elkerülje a frontális karambolt.

Rosszul lett a sofőr - súlyos baleset Újkérnél, a 84-es főúton
TM/Nyugat.hu

A balesetben a Suzuki vezetője súlyos lábsérülést szenvedett, őt tűzoltók szabadították ki a roncsból, majd a mentők kórházba szállították. Más nem sérült meg. Az esethez csepregi, lövői és sopronkövesdi tűzoltók vonultak. A mentés és a  helyszíni szemle teljes útlezárás mellett zajlott, ezt követően pedig rendőri irányítás mellett, egy sávon indulhatott meg a forgalom.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló