A házaspár 2019 augusztusában Szerbiából költözött Magyarországra. Házasságukból öt gyermek született, akiket fizikailag és érzelmileg is elhanyagoltak. A férfi 2018-tól kezdődően többször rávette a feleségét, hogy kutyájukkal szexuális cselekményt végezzen, s ezekről felvételt is készített.
A férfi 2020 májusáig több alkalommal létesített szexuális kapcsolatot 15 éves lányával. Előfordult, hogy erre a legkisebb gyermek, a 4 éves kislány jelenlétében került sor. 2020 tavaszán a férfi a másik, 16 éves lányát is megpróbálta szexuálisan molesztálni.
A férfi ezenkívül 2020 elején többször arra kényszerítette a 11 éves fiát, hogy az édesanyjával szexuális cselekményt végezzen. Az anya kezdetben tiltakozott, de végül mindenben közreműködött a férjével – áll a Győri Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.
Az agresszív férfi a gyerekeit lelkileg is gyötörte, azzal fenyegette, hogy ha nem teszik meg, amit mond, megveri, elzavarja otthonról őket. A nő tudott a férje viselkedéséről, de passzív maradt, nem fordult hatósághoz, nem védte meg a gyerekeit. A szülők magatartásának következtében a gyerekek érzelmileg, lelkileg súlyosan sérültek.
A Győri Törvényszék az apát 10 rendbeli bűncselekmény miatt 18 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra, az anyát 6 rendbeli bűncselekmény miatt 9 év fegyházbüntetésre, 9 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Mindkettőjüket végleges hatállyal eltiltották bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzik. Szülői felügyeleti jogukat három, még kiskorú gyermekük vonatkozásában megszüntették.
Az ítélet ellen az ügyész azért fellebbezett, hogy súlyosbítsák a vádlottak büntetését, a férfi és a védője pedig enyhítésért, míg a nő és a védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan eltérő minősítés és enyhítés érdekében.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a szülők nem csak a jogi, hanem a legalapvetőbb erkölcsi kötelezettségüket szegték meg, pokollá téve gyermekeik életét. Mindezekre figyelemmel a büntetések súlyosítását tartja indokoltnak.