Kapaszkodj! - mondta a Ford vezetője a feleségének

Biztosra vette, hogy az érkező Suzuki nem tudd megállni - úgy is lett.

A Körmend felől érkező Ford kisbusz sofőrje néhány perccel később balra szeretett volna bekanyarodni Egyházasrádócra, de a szemből érkezők miatt meg kellett állnia.

Kapaszkodj! - mondta a Ford vezetője a feleségének, amikor a tükörben meglátta az érkező Suzukit
TM/Nyugat.hu
A férfi a tükörbe nézve látta az akkor már nagy sebességgel érkező Suzukit és azt is biztosra vette, hogy a sofőr már nem tud megállni.
Kapaszkodj! - mondta a Ford vezetője a feleségének, amikor a tükörben meglátta az érkező Suzukit
TM/Nyugat.hu
-Kapaszkodj! - figyelmeztette a feleségét és a fékcsikorgás jelezte, hogy valóban baj van. A személyautó hosszú féknyomot hagyva nekiütközött a kisbusz hátuljának.
Kapaszkodj! - mondta a Ford vezetője a feleségének, amikor a tükörben meglátta az érkező Suzukit
TM/Nyugat.hu
A Ford az ütközés után előre lendült, majd a vezetője leállt vele az úttest szélére, nehogy egy kamion is beléjük hajtson. A Suzukiban egy idős házaspár utazott. A jobb első ülésben ülő asszony az elsődleges adatok alapján súlyos sérülést szenvedett, csonttörés gyanújával szállították a mentők a Markusovszky kórházba.
Kapaszkodj! - mondta a Ford vezetője a feleségének, amikor a tükörben meglátta az érkező Suzukit
TM/Nyugat.hu
A balesetet okozó sofőr nem sérült meg. Az alkoholszondát a vétlennek és az okozónak is meg kellett fújnia. A Ford vezetője "nullát fújt", azonban az okozó nem. Őt a rendőrök vér- és vizeletvételre előállították a Körmendi Rendőrkapitányságra.

Az ittasan okozott súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset miatt a férfi valószínűleg már soha nem szerezheti vissza a vezetői engedélyét. Fontos hangsúlyozni, hogy ittasan okozott baleset esetén a vétlen fél kárát is az okozónak kell állni a biztosító helyett.

Kapaszkodj! - mondta a Ford vezetője a feleségének, amikor a tükörben meglátta az érkező Suzukit
TM/Nyugat.hu
A helyszíni szemle ideje alatt nagy torlódás alakult ki a 86-os főút érintett szakaszán. Fa borult a 8-as főútra Az egyházasrádóci baleset előtt nem sokkal Vasvárnál is baleset történt. Egy 74-es főútról érkező fát szállító teherjármű úgy kanyarodott rá a 8-as főútra, hogy a szerelvény pótkocsija felborult és fa borult az úttestre.
Fa borult a 8-as főútra
TM/Nyugat.hu
Az eltakarítás ideje alatt teljes útlezárás volt a 8-as főúton, kis kerülővel térhettek vissza a járművek a főútra.
Fa borult a 8-as főútra
TM/Nyugat.hu

Suzuki ütközött Fordnak a 86-os főúton Egyházasrádócnál

112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló