Egy alá csökkent Svédországban a koronavírus reprodukciós rátája, ami azt jelenti, hogy apad a vírus - nyilatkozta Anders Tegnell, a svéd Közegészségügyi Hivatal epidemiológusa a helyi svéd közszolgálati tévének, amelyet a 444 szemlézett. A vírus reprodukciós rátája azt mutatja, hogy egy fertőzött hány embernek adja tovább a betegséget. A Közegészségügyi hivatal statisztikái szerint április 1-én ez a mutató még 1,4 volt, ám április 10. óta stabilan egy körül állt.
Április 25-én a reprodukciós ráta 1 alá csökkent, 0,85 volt, Tegnell szerint ez az érték mutatja, hogy apadóban van a járvány. Mindez annak fényében érdekes, hogy Svédországban Európában egyedülálló módon sokkal kevesebb korlátozást vezetett be a járvány megfékezésére, mint a többi ország. Nyitva maradtak például az óvodák, az általános iskolák és a vendéglátóhelyek is, nem korlátozták az állampolgárokat sem a kijárásban, "csak" felszólították őket, hogy saját és mások egészsége érdekében tartsák egymástól a távolságot.
Úgy tűnik, hogy a svédek bizalma nagy a kormány és többi embertársuk iránt, ugyanis a számok pont azt mutatják, hogy korlátozások nélkül is sikerül megfékezni a járványt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne sok áldozat az országban: a skandináv országokhoz képest kiugróan magas a fertőzöttek és a halottak száma: 22082 regisztrált fertőzött és 2669 áldozat volt eddig az országban.
A svéd modellel lapunk a közelmúltban részletesen foglalkozott .
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
