Szabadkai Imre rendőr főtörzszászlós neve már sokak előtt ismerős lehet, hiszen egy vasi életmentés is fűződik a nevéhez. A napokban a kőszegi szolgálatirányító parancsnok egy motortolvajt fogott el a szabadnapján Bükön.
Reflexből lépett, amikor egy ismerős fiatalembert látott motort tolni – gyanús körülmények között. A történet vége: bilincs, gyanúsítás, és egy újabb pont Szabadkai Imre nem akármilyen pályafutásán.
A srácot már korábbról ismerte – nem a jótékonysági bálról, hanem rendőrségi ügyekből. Gyanús is volt neki, ahogy a motort tolta – főleg, hogy a főtörzszászlós tudta: az illetőnek jogsija sincs. Egy pillanat alatt szolgálatba helyezte magát, igazoltatta a fiatalembert, és jól tette: a motor nem az övé volt, hanem lopott.
A fiatal be is vallotta: a kétkerekűt egy cimborájával együtt fújták meg nemrég Szombathelyen. Csakhogy ez még csak a jéghegy csúcsa volt.
A nyomozás során kiderült, hogy a két ifjú titán nem elégedett meg egy motorral: összesen négy gépet loptak el különböző szombathelyi helyszínekről, kettőt pedig csak azért nem sikerült, mert vagy megzavarták őket, vagy a riasztó riasztott. Sőt, egy lezárt biciklit is eltoltak a vasútállomásról – biztos ami biztos alapon.
A duó egyik tagja külön utakon is akciózott: a nyáron két elektromos rollert is eltüntetett a szombathelyi vasútállomás kerékpártárolójából.
A rendőrség most többrendbeli lopás és lopási kísérlet miatt folytat eljárást ellenük, gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket a szombathelyi nyomozók - derült ki a police.hu-ról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!